„Aki viszont győzött a pályázaton, könnyen lehet, hogy végül alulmarad.
Nem azért, mintha Vidnyászky egy középszerűnél is gyengébb senki volna, ahogy egyesek buzgalmukban és indulataik által motiváltan minősítették. Vidnyánszky Attila formátumos rendező. Ám ez az eljárás nem egyszerűen becstelen és méltatlan (a bírálók közül többen személyesen is kötődtek Vidnyánszkyhoz), hanem végleg kiöli a művészt Vidnyánszkí Attilából.
A döntés mögött állók se nagyon titkolják, hogy politikai okok állnak a háttérben. Ehhez próbáltak valamiféle kulturális gőzt fújni: tagadni mindent, amit az Alföldi-féle színházzal azonosítanak, s Vidnyánszkynak ezzel azonosulnia kell, legalábbis meg kell próbálnia megfelelni az elvárásoknak. Egy művész azonban mindig mindent megkérdőjelez, és alkotásról alkotásra (ez esetben előadásról előadásra) teremti újra saját világát. Még a legjobb értelemben vett propagandista szerep sem fér össze a szuverén alkotóval.
Másfelől azoktól, akik a döntést meghozták, akik Alföldi menesztését helyeslik, akik kulturális missziónak tekintik a nem maguk fajták kitúrását mindenhonnan, nem lehet szabadulni.”