A kötőjel dicsérete

„A korábban felvetődött három modell: az egyetlen választási párt, a pártszövetség, és a részleges választókörzeti együttműködés közül az MSZP ajánlata egyértelműen a pártszövetség. Helyesen. Helyesen még akkor is, ha a ma létező pártszövetségi minta, a Fidesz-KDNP együttese álságos politikai formáció, nem két valóságos pártról szól. Ebből a modellből igaziból csak a kötőjelet kell átvenni. Azt a konstrukciót, amelyben a politikai pártok nem olvadnak össze. Külön pártot, külön frakciót alkotnak, de a szavazólapon nevüket kötőjellel összekötve, és ezzel szövetséget vállalva közös listával, közös jelöltekkel jelentkeznek.

A kötőjel ez esetben nem csak grammatikai forma. Jelzi, hogy egy politikai szervezet és gondolkodásmód megtartja saját szuverenitását, nem adja fel világnézeti és politikai karakterét, de a nemzet érdekében a legfontosabb ügyekben kész másokkal összekapcsolódni. »A kötőjel dicsérete« voltaképpen ennek a kényes egyensúlynak, a többpárti pluralizmus és széles összefogás egyensúlyának a dicsérete és kívánalma. A pártszövetséghez persze pártok kellenek. Nem csak azért, mert a jelenlegi választási szabályok csak pártok indulását teszik lehetővé. 

Azért is, mert a modern demokrácia a közéleti aktivitás minden formájának ösztönzése mellett mégiscsak a többpártrendszeren alapszik, azon a meggyőződésen, hogy többfajta legitim értékrend lehetséges. Noha talán október 23-án még nem ezzel az elképzeléssel indult, de előbb-utóbb az Együtt 2014-nek is érdemes párttá alakulnia, ha valóban hiszünk a »kötőjel«, az egyenrangú partnerek szövetségének erejében.”