„Őszintén, az istentisztelet részleteire, a prédikációra nem nagyon emlékszem már. Ám a hangulatára annál inkább. Gyermekkori karácsonyaimat idézte fel, s újra átéltem azt a világot, amely már nagyrészt elmúlt. Mondhatni persze erre, hogy ez merő nosztalgiázás, a múlt fölösleges és erőltetetett újraidézése, menekülés a mindig megújulásra, változásra és változtatásra kényszerítő valóság elől. Figyeltem azokat a falusi embereket, akiknek a többsége talán alig-alig jár már templomba, ám mégis, Karácsonykor még eljönnek, hogy megmártózzanak a hagyományban, hogy újraéljék egy letűnő közösségi életforma ünnepi pillanatait. A saját életüket: az ünnep mindig rekonstrukció. Lehet, hogy az unoka keresztnevét fel kell írni egy cetlire, mert elfelejtik, de legalább a 315. Dícséretet még tudják kívülről.”