Regisztráció: megnyert csata után elvesztett háború?

2012. december 29. 09:33

Kimondták: az Alkotmány nem rétestészta, amit a kétharmad addig húz, ameddig akar. A döntés üzenete, hogy a Fidesznek lövése sincs, mit is jelent az alkotmányosság.

2012. december 29. 09:33
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely blogja

„A másik félreértés, hogy ezzel a döntéssel az Ab elkaszálta a regisztrációt is. Sajnos ez sem igaz. (...)

Sőt, paradox módon az is lehet, hogy az Ab mai döntése még meg is könnyíti a Fidesz dolgát. Az Ab azt is megtehette volna, hogy a bírók nyugdíjkorhatárához hasonlóan, még az előtt mondja ki a regisztráció alkotmányellenességét, mielőtt kidobja a kukába az azt lehetővé tevő átmeneti rendelkezéseket. Arra hivatkozva, hogy az Alaptörvényben biztosított szabad választójogot nem üresítheti ki az átmeneti rendelkezésben szereplő másik rendelkezés. Ebben azt esetben ugyanis a Fidesz nem mondhatná azt, hogy megoldották a jogtechnikai problémát (az átmeneti rendelkezéseket beemelték az Alaptörvénybe) és így már minden rendben van a regisztrációval.

Egyetlen menekülő út maradt a Fideszes aljassággal szemben: ha az Ab a januári döntésében kimondja, hogy a regisztráció nemcsak az Alaptörvénnyel, de a Magyarország által is aláírt Emberi Jogok Európai Egyezményével is ellentétes. Azt ugyanis még a Fideszes kétharmad sem tudja átírni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2012. december 30. 11:11
te mondtad, szegények nem tudnak szavazni, pedig szavaztak...védet, azt ami eddigb is volt, csak más nevet adsz a gyereknek..lol
kamasuka
2012. december 30. 09:19
Kedves Gergő! Magyarországon 2006 óta alkalmazzák máshol ezt a megoldást. Attis haverod - tudod, akikkel Orbán miatt össze akarsz fogni - na ő is azt mondta róla még 2004-2005 környékén, hogy: http://nemzetisegek.hu/repertorium/2005/01/Bar03.pdf Csak megsúgom, most is ugyanez lesz, csak nagyban. Válaszolva pár majom felvetésére a blogodban: -a kisebbségekre szavazók ugyanúgy nem kapnak papírt arról, hogy regisztráltak -nekik is csak korlátozott ideig lehetséges ezen jogukkal élni -és igen, őket is egy nyilvántartják, és mégis kell regisztrálniuk http://www.complex.hu/kzldat/t0500114.htm/t0500114.htm " A települési kisebbségi önkormányzati választásokon választó és választható (a továbbiakban: kisebbségi választópolgár), aki" (...) "a kisebbségi választói jegyzékben szerepel" Hogy miért szép ez és miért balfaszság a MAGYAR regisztrációval kapcsolatos összes faszkodásod, beleértve a maszopista szociánista szocimbi haverjaidét is? MERT BASZOD, 2006 óta kétszer így szavaztak a kisebbségekre, és ha azoknál SE volt jijj meg jujj, "europunno"-hoz sírás, meg egyéb ökörségek, CSAK MERT A TI MACSKÁTOK GYEREKE volt a törvény, na akkor most is kuss, mert ugyanez van most is, csak mivel 187 fasszal kevesebben fogják a farkukat verni a parlamentben, így nektek minden hely számít, különösen hogy 5%al ti max. 3 képviselőt tolhattok be az ülésterembe, nem 15öt. Na ezért-e nagy hörgés, mert érzitek, hogy lószart vagytok kormányképes erő, és még a sajtot is kiéneklik a kommerek a szátokból. Úgyhogy qurvára álljatok le buta elempések ezzel a bullshit regisztrációs faszkodással amit hónapok óta folytattok, mert marhára unalmasak vagytok. Szar lesz nektek az idei év: Simor is elhúz a francba, 2%on mérnek titeket úgy, hogy 3% a hibahatár, nincs bázisotok, és bármennyire erőlködtök, 2014ben vagy beálltok a sorba, és akkor annnyi nektek, vagy nem álltok be, és még három-négy zöldmajom se fog titeket képviselni a parlamentben.
öszödibeszéd
2012. december 30. 08:47
"a Fidesznek lövése sincs, mit is jelent az alkotmányosság" Te, Gergely, ennek eldöntését bízd rám/ránk! Üdv: a választó
6qwasyx
2012. december 30. 08:16
A fideszről két éve ez a két szó jut csak eszembe: Q..va anyátokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!