2012-ben olyan nevek tűntek fel ismét, akik már '92-ben is az örök Kulturkampfban ekézték egymást. A kultúracsinálók egy része, akiket az előző rezsim (Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai idején) állami támogatások útján fizetett ki, hangosan tiltakozik a status quo felszámolása miatt. Sajnos a kormány átgondolatlan töketlenkedése és rossz káderpolitikája olyanokat is ebbe a hangos érdekkörbe hajtott, akik néhány éve elszakadni látszottak a hamis alkuk mentén szerveződő csoporttól.
2012-ben nem tudott átütő sikert elérni az ellenzék, még mindig a kormánypártok vezetik a közvélemény-kutatások felméréseit. Bajnai visszatérése egyelőre lendületet vesztett, mert nem látszik igazán, kik lennének azok, akiket a csendes likvidátor maga mögé állíthatna. Ráadásul az MSZP régi gárdája Mesterházy vezetésével megőrizte vezető szerepét a baloldalon. Intő jel, hogy Dopemantől a Humán Platformig ívelve kibontakozik egy szerteágazó radikális balos szubkultúra, a legrosszabb '68-as szellemeket megidézve. Valószínűleg elhiszik a maguknak szajkózott mantrát, hogy a valóban példátlan hatalomkoncentráció, ami demokratikus választási felhatalmazáson alapul, diktatúra. Pedig a nemzeti jelképek meggyalázásától a hídfoglalásig próbáltak kicsikarni valami reakciót, ami igazolhatta volna koncepciójukat, egyelőre mindhiába. Jó hazai szokás szerint az ellenzék továbbra is a kormány hibáiból erősödik.
A kormányra a számos hibás döntést eredményező hatalmi koncentráció, az átalakítások kapkodó, visszás jogalkotói gyakorlatokat szülő jellege jelenti a legnagyobb veszélyt. A sok érdeksérelmet szenvedő, kiváltságát vesztő társadalmi csoportok mozaikjából könnyen állhat elő olyan eredő, ami egy irányba, a kormány leváltása felé mutat.
2013-ban nem elég a konszolidáció: világos célok, merész gesztusok és új szövetségesek kellenek. A régóta késlekedő gazdaságpolitikai eredményességen kívül ez az, ami a kormányzásnak új lendületet adhat. Mondjuk egy-egy meccs helyett színházba vagy moziba is el lehetne menni. A kérdés az: mennyire tud saját árnyékán átlépni a kormány? Megkísérli-e egyáltalán? Aki a nyitás politikáját gyengeségnek véli, az saját félelmeit leplezi. Másként elkerülhetetlennek látszik a hatalomváltás vagy a parlamenti patthelyzet kialakulása a választások után.