Ügynökkérdés

„Legfurcsább viszont az, hogy az én korosztályom legnagyobb része is az egyik nagy, a magyar társadalom előtt álló feladatnak tartja az ügynökmúlttal való szembenézést még ma is. Én nem értem, hogy egy huszonéves magyar miért nem szarja le ezt az egészet. A Kónya-Pető vita aláfestéséül szolgáló kánonhörgést produkáló, ÁVH-s vallatószobákban arcon pisilt bácsiknak még valóban lett volna joguk és esélyük is arra, hogy kikényszerítsék e listák nyilvánosságra hozatalát, de az ő erejükből csak a sírásra és a hörgésre futotta. Persze ezért nem hibáztathatóak, öregek voltak már. Azóta tán legtöbbjük meg is halt. A halálukkal pedig a számonkérés busza is elment.

Milyen jogon és milyen alapon foglalkozzam én a rendszerváltás előtt jelentgető ügynökökkel? Csak két évet húztam le a Kádár-rendszerben, és azt is csak úgy, hogy a bölcsődében árulkodós gyereknek számítottam. Az én szempontomból huszadrangú kérdés, hogy 30 éve ki mit jelentett kiről kinek. Persze tényleg nagyon gusztustalan, hogy Horn Gyula meg Medgyessy Péter is voltak miniszterelnökök. Baloldali szavazók egymás között ezt úgy mondják, hogy nem elegáns. A lényeg viszont ugyanaz: egy ideális világban ők nem lehettek volna egy demokratikus ország kormányfői.  Ezt bármikor kész vagyok én is elismerni, de a történelmen változtatni nem tudunk. Kimondani ki tudjuk, ki is mondtuk számtalanszor, ki is fogjuk mondani, amikor csak kell.”