Az elmúlt másfél hétben azonban olyan bombatámadások érték a kormányt, amelyek miatt már azt sem engedte meg magának, hogy szétverjen egy előre be nem jelentett tömegtüntetést, amely azonban a főváros közlekedését több ponton megbénította.
„Ezidáig is úgy gondoltam, a jelenlegi állapotok nagyon hasonlítanak az 1988-ashoz – noha akkor még bölcsődébe sem jártam, és az év utolsó negyedében lázasan készültem a kistestvérem fogadására. Az elmúlt másfél hétben azonban olyan bombatámadások érték a kormány, amelyek miatt már azt sem engedte meg magának, hogy szétverjen egy előre be nem jelentett tömegtüntetést, amely azonban a főváros közlekedését több ponton megbénította.
Semjén Zsoltnak épp jókor jöttek a Hallgatói Hálózat szervezte tüntetések, így gyakorlatilag teljes feledésbe merülhetett az elmúlt két napban, hogy ellene elmarasztaló ítéletet hozott egykori egyeteme etikai bizottsága, miszerint »súlyos szakmai-etikai vétséget követett el«. Még egyszer: Semjén a magyar kormány első emberének helyettese.
Hoffmann Rózsa oktatásügyi ámokfutása (pontosabban az általa vezetett államtitkárságé, mert nem hihetjük, hogy ő maga egyedül kapta meg a reformok tervezését, ilyen kegyet Orbán nem gyakorol), nemzedékekre előre betonozza be a jelenlegi társadalmi berendezkedést. A szegény gyerek immáron nem pusztán egyetemekről, főiskolákról van kizárva, hanem – jó valószínűséggel – a munkapiacról is, mivel a kormány leszállította a tankötelezettséget 16 évre, így aki otthon nem látta a szüleitől, hogy »menni kell előre, csinálni kell, jó jegyeket kell szerezni«, annak marad a folytonos bukás, 16 évesen pedig az utca.
(...)
A Fidesz-KDNP-szövetség az élet minden területére benyomakodott. Az iskolába (amelyek jó részét államosították), elfogadva egy olyan alaptanterv-rendszert, amelynek Nyírő József és Wass Albert is a kötelezően oktatandó részét képezik. Becsült adatok szerint Magyarországon a zsidók 80-200 ezres tömeget alkotnak, a II. Világháborúban pedig – lakosságarányt tekintve példátlanul magas – 400.000 magyar zsidó vesztette életét.
Nyilvánvaló, hogy nincs olyan politikai terület, amelyben Magyarország kormánya ne vallott volna kudarcot. A középosztály alig-alig él, akik még talpon vannak, úgy érzik, kuss a nevük, hogy még ebbe a megmaradt jövedelembe kapaszkodhassanak. Az ország több mint egyharmada létminimum alatt él, és a budapesti értelmiség el sem tudja képzelni, milyen körülmények közt kénytelenek élni magyar emberek falun (az Európai Unió egyik falujában).
Ez a kormány kétséget kizáróan megbukott. Nem fog csomagolni, nem fog összepakolni, nekünk kell megmondani, és ajtót mutatni neki. Minden nap, egyre hangosabban, hogy 2014-re mindenki meghallja: »Orbánéknak menniük kell«.”
Ivan Krasztev a Partizán műsorában kijelentette, hogy egy ekkora váltás „rengeteg változást” tesz lehetővé. A kérdés az, hogy mennyi időt ad magának a magyar társadalom, hogy eldöntse mit akar.
„Én egy vagyok a kétmillióból, aki ezeknek soha be nem hódol.”
Az Európai Néppárt elnöke szerint Orbán vereségével a Patrióták elvesztették a vezetőjüket, ami „nagyszerű hír mindannyiunk számára”.
Orbánék rövid megingás után megtalálták a biztos utat.
Óriási vita alakult ki az EU-csúcson.
Pestiesen szólva nem semmi, hogy egy kulturális intézmény ilyen hosszú ideje tud működni.
Harkivban civil sérülteket hagytak maguk után az orosz drónok, miután az éjszakai támadássorozat során egy lakóépületbe csapódott az egyik öngyilkos eszköz. Az ukrán légierő jelentése szerint tizenkét különböző helyszínen keletkeztek károk.
