Hol az igazi nyilvánosság?

„De amit nyilatkozatában Robinson mond, az ennél jóval mélyebbre megy. Az emberiség konvencionális becsmérlését állítja szembe a jó igehirdetéssel – mert, ha jó az igehirdetés (vagyis igaz és szép), akkor lenyűgöző és üdvre vezető. Ez lesz a dolgunk karácsonykor: Isten oldalára helyezkedni, aki nem akarja, hogy az emberiség gyalázását tekintsük unhatatlanul legaktuálisabb feladatunknak, és igazat mondani a testetöltésről, az istállóról, a jászolbölcsőről, a pásztorokról és angyalokról – és magunkról is. Lehet is erre igyekezni, igazán; csak ne higgyük, hogy az volna a belépő a nyilvánosságba, ami a létrontásban begyakorolt módon megy és amiért meg is tapsolnak mindenkit, még a hatásvadász mód önneplő [nem ünneplő, ön-neplő!!] papokat és egyházakat is. Az igazi nyilvánosság ott van, ahol megnyílt az ég, és angyalok seregei jöttek, hogy lássák a létrontást gyógyító isteni kegyelem csodáját – vagyis ott van az igazi nyilvánosság, ahol az Ige fénylik a sötétségben, ahol az evangélium prédikáltatik. Nincs mese, karácsonyban az Ige a tét, aki testet öltött, s akit embervoltában ősi konvenciói szerint (és újabban szublimáltan is) egyre csak becsmérel a világ, mert Isten humanitása mindig elviselhetetlen a létrontók számára. Meglehet ritka pillanat lesz, mikor felfénylik az Ige, de bizonnyal lesz ilyen pillanat, amikor az igehirdető és hallgatói örömre gyulladnak a közös jóhiszeműségben.”