– Fáradtnak tűnsz, Sári – mondta Szabados, aki rá se nézett egyébként a lányra, háttal is ült neki.
– Még szép. Alig állok a lábamon. Diótörőzöm. Majd minden hajnalban arra ébredek, hogy patkány vagyok. Huszonkét Diótörőm van szilveszterig. Huszonkettő. Na, rohanok is próbára.
– Meg vagy hívva.
– Köszi – mondta, és már ment is el Sári, aki az Operaház megbecsült táncosa.
A két hírlapíró mélázva nézett utána kifelé a helyiség nagy üvegajtaján. Nem szóltak semmit, csak bólintottak, szinte egyszerre mind a ketten, némán. Odakinn abban a pillanatban kezdett nagy, puha pelyhekben hullani az első idei hó.”