Annie Laurie Gaylor, a Freedom From Religion Foundation elnöke szerint a vallás egyszerűen nem való a közterekre, és épp elég, hogy minden sarkon „adómentes” templom áll. Továbbá szerinte a döntés az állam és az egyház szétválasztásának fenntartását szolgálja. A betlehemesek fellebbeztek a döntés ellen, amit a vallásszabadság elleni sérelemnek tartanak. Emellett hozzátették, hogy ez a harc örökké tart majd, s ez még csak a kezdete a karácsonyi háborúnak.
A Gawker cikkének kommentjeiben feltűnik egy, a döntést támogató keresztény: szerinte legyen elég a díszítés és ne utaljanak egy vallásra sem. Van viszont egy tiltást nem támogató ateista is (feltételezem, hogy a legtöbb ateistát egyáltalán nem zavarják a köztéri betlehemek, amelyeket egyszerűen kedves hagyománynak tartanak). Olyan is akad, aki felveti az ötletet, hogy más vallások is kapjanak helyet a betlehemek mellett. Szép hippi gondolat – kár, hogy a karácsony specifikusan keresztény ünnep, esetleg még az egykori pogány fényünnep felélesztői tudnának felzárkózni valamivel. Vajon Santa Monica belterületén kívül lehet-e betlehemet állítani? Csattanós válasz lenne körbevenni a várost betlehemekkel.
A döntés abszurditását felesleges magyarázni, ez csak a szokásos tolerancia-diktatúra újratöltve. Kérdés, hogy Santa Monica közterei mióta az állam kifejezett reprezentánsai; illetve hogy az államnak el kell-e fogadnia, hogy állampolgárai közösségei nyilvánosan ünnepelnek? Lenne még pár hasonló ötletünk: templomrombolás; keresztények katakombákba száműzése; a város nevéből a Szent jelző eltávolítása. Legyen csak Monica. Los Angeles pedig Los. Ja, és mindenképp örülnénk, ha ezentúl államilag szabályoznák a tolerancia nevében az angolszász világban (plusz az EU-ban), hogy Santa Claus ezentúl legyen csak Claus.