Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Felkel a modern lény, kinyitja a szemét, és első dolga, hogy megmutassa, ő kicsoda. Kiírja a fészbukra: „Felkeltem!” Majd elégedetten szuszog.
„Felkel a modern lény, kinyitja a szemét, és első dolga, hogy megmutassa, ő kicsoda. Kiírja a fészbukra: »Felkeltem!« Majd elégedetten szuszog. És ha nem kap negyven lájkolást, úgy érzi sikertelen. Nem fontos. Az ego megsérült. A második dolga, hogy valakit kioktasson, ledorongoljon, és jól megmutassa neki. Mert mindenki egyéniség. Mert joga van. Mert mindenki beleszól mindenbe. Mindenkinek lehetősége van hallatni a hangját. De mivel az univerzum törvényei szerint nem lehet mindenki zseni, és kimagasló elme, és meghatározó politikus, író vagy feltaláló, mutogatnia így a modern lénynek nem nagyon van mit. De azért ő megteszi, mert korunkban ezt sulykolják a fejébe. »Mert megérdemled!« Megy a mai modern ember, belép a liftbe, és rögtön megmutatja magát. Eldob egy papírdarabot. Aztán álldogál a buszmegállóban, és ott is coming out-ol. Firkál valamit a megálló üvegkalitkájára. Mert neki az jár. Mert joga van. (Mint ahogy szavazni is, de ha előtte bizonyítania kell, hogy tényleg érdekli őt, hogy fontos neki, hogy alkalmas rá, hogy nem csak annyi számára az ország jövője, mint a buszmegállóban falra firkálni, mondjuk ezt azzal, hogy regisztráltatnia kell magát előtte, akkor fel van háborodva).
De mivel komoly gondolatok csak a lakosság tíz százalékának a fejében vannak, hát mit mutat meg? Az alja színvonalat. Ami leglényege. És az emberek állnak, nézik a kis firkálmányát a buszmegállóban, hümmögnek, majd felszállnak a buszra, s cipelik ők is a kis egójukat tovább. Aki meg nem arra a buszra várt, vet egy futó pillantást a firkálmányra, s az jár fejében, ilyet én is tudok. Mert mindenki sztár. Bár valljuk be, a megállóban éktelenkedő ákombákom minőségben egyenrangú, de népszerűségben és ismertségben messze fölötte áll, röhögve körözi a galériákban és kiállítótermekben pöffeszkedő, minőségben egyenrangú ákombákomokat, mert azok se érnek semmit, de azokat nem is nézi senki. A megállóban szemrevételezhető fantáziátlan színvonaltalanság ellenben legalább napi tíz érdeklődő tekintetét magához vonzza. Ezzel a galériákban kiállított humbug mázolmányok nem dicsekedhetnek.”