„Ha magas a deficit, egy kormány inkább az inflációval etetné meg adósságát vagy hozzányúlna az ország tartalékaihoz, mint hogy a kiadásait csökkentse, ami jó eséllyel népszerűségvesztésbe kerülne neki. Ezért jellemző helyzet, hogy ilyen esetben a kormányok nyomást gyakorolnak a jegybankra. De az inflációnak, vagyis az árak emelkedésének költségei vannak, amit valakinek meg kell majd fizetni. A lakosságnak, az vállalkozásoknak, a beruházóknak. A jegybankok feladata – nem véletlenül – pont az árstabilitás fenntartása, vagyis az infláció leszorítása, ami feltétele annak, hogy a gazdaság növekedhessen. Ezért csak az a jó jegybank, amelyik képes nemet mondani a politikusoknak. Így szerencsére a kormány kénytelen a deficitet maga csökkenteni, reformokat végrehajtani.
A világszintű trendek is abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben a függetlenségük még fontosabb érték lesz. A történelmi tapasztalat is erősítik a korábbi elképzelést: Latin-Amerikában a sikeresen stabilizálódó országok arra keresnek biztosítékokat, hogy a tartósan magas infláció ne fordulhasson elő újra. A megoldás adja magát: a kormánytól független jegybankkal lehet ezt elérni. Hasonló megfontolás vezette a K-K-Európában rendszerváltáson áteső államokat is, amikor szintén ehhez a paradigmához csatlakoztak. Nem véletlen az se, hogy az EU-hoz való csatlakozás egyik előfeltétele a független központi bank, így az Európai Központi Bank működésével összehangolható.”