Mélabúúú

„Bár nehezen hiszem, hogy a Boci csokit promóciós kampánnyal kell újrapozícionálni (ahogy semmilyen márkát sem), tételezzük föl, hogy a Bocinál a limitált büdzsé miatt úgy vélték, nem kell imázsfilm, egy füst alatt elintézik mindkettőt.

Releváns-e a spotban rejlő alapgondolat?

A magyar valóság tényleg merő depresszió, a híradó véresebb, mint egy marhavágóhíd, a gazdaság romokban, a BKV csődben, a fiatalok robognának messzire innen.

Bár újságot nem olvas a célcsoport, úgy tűnik, az insight (azaz a fogyasztói gondolatvilág) releváns és nagyon magyar.

És releváns-e ez egy csokoládénak?

Könnyedén, hisz a csoki a hit szerint boldogságérzetet ad, vidámmá tesz, orvosság depresszió ellen.
(Persze még számos okból eszünk és ehetünk csokit, de ez az egyik.)

Jó ötlet is lehetne tehát a Bocit a setét magyar mindennapok elleni termékként pozícionálni.

De akkor épp az nem kellene bele, amiben a kreatív kapcsolódást meglátni vélte ügyfél és ügynökség, azaz a búúúúzás és vele a falakat átütő ostoba tehénfej.

Mert azon túl, hogy ez szimpla hülyeség, a Boci így marad az, ami volt: egy rossz (egyre rosszabb) Milka-utánérzés.

Tessék békén hagyni a teheneket.

Mehemed óta tudjuk, jobb nem piszkálni őket.

Csak egy olyan van, amelyik nem bánt. Épp ellenkezőleg: gyengéd hozzád.”