A rádiós szakma megszűnt létezni

„Milyen volt az elvárás, a hangulat régen a rádióban?

Remek hangulat, óriási elvárások voltak. Még tudtunk örülni a másik sikerének. Sok területen engedtek dolgozni: miközben »krónikáztam«, tudtam zenés vagy épp sport műsort készíteni, a Danubiusnál dolgozni. Óriási egyéniségek tanították a szakmát, az életet, a szabad gondolkodást! Megtanulhattam kérdezni, szerkeszteni, műsort vezetni. Egészen elképesztően jó műhely volt, csak szuperlatívuszokban tudok erről az időszakról beszélni.

Mikor változott ez meg?

A rendszerváltás után folyamatosan egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzet. De engem már 1986-ban kirúgatott a Krónika rovatvezetője, Győri Béla, aki egyébként a rádióban párttitkár is volt. A reformmozgalom akkoriban elég erős volt, és ő, mint rendszerhívő ember, megpróbálta ezt visszaszorítani. Később a MIÉP szóvivője lett. Szerencsém volt, mert Aczél Bandi, Sándor Pista és Elek János a tévé akkori Híradójának vezetői rögtön megmentettek. Az akkor még nagyon progresszívnek számító Kondor Katalin segített. Így lettem a Magyar Televízió Híradójának szerkesztő riportere, később az MTV főmunkatársa.

Hogy milyen okai voltak a Rádió romlásának? Nos, 89’ után a középszer »erősödött«, az addig – talán nem véletlenül - háttérbe szorult emberek előbbre kerültek. A műhelymunka megroppant, elkezdődött a pártoskodás, a megosztás és uralkodás művészi szintre emelkedett, ekkor indult el a médiaháború, aminek a vége az lett, hogy a Magyar Rádió legendás pagodája a szó szoros értelmében kiürült. A Magyar Rádió megkezdte agóniáját. Ez egy mélyrepülés, ami a mai napig is tart. Vagy már nem is. Lezuhantunk. A szakma megszűnt létezni. Ezt már a néző, a hallgató is hallja, látja. Ha van füle, ha van szeme, ha van agya. Az is igaz persze, hogy egyre több a vak, vagy a szellemileg igénytelen ember, de hát nehéz húsz év van mögöttünk.

Milyen a mai kereskedelmi rádió?

Az elvárásoknak megfelelő. Meg van mondva, milyen hírek legyenek. Meg van szabva, hogy mosolyogva kell beszélni. Rögzítve van, hány másodpercet lehet beszélni. Nagyon szűk játéktere van az ott dolgozó kollégáknak. Üdítő kivétel volt ez alól a Bochkorék műsora, ami nagyszerű szakmai teljesítmény volt. Elképesztő, hogy annyiszor jó kedvvel tudtak ébredni (ezt picit ironikusan is mondom persze). Ma, a kereskedelmi rádiók egy kaptafára készülnek. Olyanok, amilyenek.”