Ne ölj!

2012. november 09. 16:58

Nem egyeztethető össze a keresztény hittel a halálbüntetés igenlése.

2012. november 09. 16:58
FiloSzofi
Onleány Társasblog

„A CBA-ban válogattam a zsemléket, amikor a rádióban bemondták, hogy megtalálták a kaposvári  kisfiú holttestét. És erről most többet egy szót sem, mert ahogy én nem bírom, gondolom, más sem. Ilyenkor, terhesen egy gyerekdal is elég, hogy eltörjön a mécses, hát még egy ilyen eset. Bár nálam nem vezet rövid út a halál gondolatához, hazafelé, a szatyrokat cipelve azt gondoltam, ez lenne az a helyzet, amikor anyaként nem tudnék tovább élni, legfeljebb, ha van még gyerekem. Mások azonban más úton jutottak a halál gondolatáig. Megint elindult a »Vissza a halálbüntetést!« szólam.

Egyébként a dolog nem új, én a rendszerváltás óta emlékszem, hogy mind a politikában, mind a civilek között újjáéled időnként a téma, meglovagolva egyfajta népharagot. Sokat gondolkodtam, mire jó ez, azt hiszem, talán azt hivatott bizonyítani, hogy milyen »tökös« az, aki hangot mer adni sokak elfojtott vágyának. Rendben, mondják, de amikor magukat kereszténynek deklaráló közösségek állnak a halálbüntetés támogatói közé, akkor ideges leszek. A MIÉP volt az első, aztán még sokan, most pedig, az említett gyilkosság után a facebookon egy, a nevében a keresztény jelzőt is használó csoport is a halálbüntetés-mozgalom mellé állt, legalábbis csatlakozott a propagandához. Emberek, ezt nem lehet!

(A halálbüntetést támogatók csoportja a lakosság körében egyébként teljesen vegyes, nem a magukat kereszténynek nevezőket jellemzi, ellenben az ő esetükben mindenképp egymást kizáró elvekről van szó.)

Az alábbiakban egy kis - biblikus alapokon nyugvó - magyarázatot állítottam össze, miért nem egyeztethető össze a keresztény hittel a halálbüntetés igenlése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FOB
2017. január 08. 00:45
Nem, ne ferdíts, mint sokan mások. Kiragadják ezt a "Ne ölj!"t és mindenre rá akarják húzni. Ez a parancs a személyes sérelmek rendezésére, azaz az egyén életen való problémamegoldásra vonatkozik. Sőt, mivel jogodban áll megvédeni magad, így önvédelemből nyugodtan megteheted. De a társadalom igen is megvédheti magát, és ilyen esetekre már nem a "Ne ölj!" vonatkozik. Ha megnézed mind a 10 parancsolatot csak egyéni szinten lehet elkövetni, Ebben a kontextusban van értelme beszélni róla, nem úgy hogy a "Biblia azt mondja, mert ez egyszerűen nem igaz. Jézus soha nem mondta sehol, hogy az ószövetségi törvények rosszak. Akkor sem, mikor odavitték elé a házasságtörő nőt, akit Mózes törvénye szerint halálra kellett volna kövezni. Nem azt mondta, hogy ez nem helyes, mert idejétmúlt és már nem érvényes,hanem másképp rendezte le a konfliktust.
békalepcse
2017. január 08. 00:43
"Mert a csürhementalitás, a lincshangulat, az INDULATOK alapján, és okán, azoknak engedve ne dönthessenek egy ember életéről, és haláláról!" Tökéletesen egyet értek!!!! Ezek a forrófejű marhák, már napokkal ezelőtt halált hörögtek, pedig csak az igazság kiderítésében most jön a java!!!! Már az is undorító, hogy a médiában ennyi információ kering. Az igazság kiderítéséhez szükséges a hirzárlat. Az igazságot a tettes ismerheti elvileg, de a hírek alapján már bárki percről percre el tudná sorolni. (közelmúltban volt is rá példa, a taxis gyilkosság, aminek információihoz oly mértékben lehetet hozzájutni, hogy valaki magára is vehette... Utólag már nem lehet eldönteni, valóban Ő volt, vagy csak a feltűnési viszketegsége.) Hagyni kéne a nyomozókat dolgozni és ha minden kétséget kizáróan sikerült a tettest aznosítani, akkor méltó büntetésként akár halált is lehetne rá kiszabni. Azonban így ez, ilyen lihegéssel nem etikus. Haragból nem lehet ítéletet mondani, tehát halált sem kérhet rá senki! Tisztességes eljárási rendet, méltó ítéletet! Halált méltósággal megáldva lehet kiszabni, fröcsögő csürhével a háta mögött erre nem vállakozhat bíró.
békalepcse
2017. január 08. 00:43
Koronám! A biblia arról szól, hogy ne ölj! Azonban, amikor olyan ember kerül szembe a keresztényi elvekkel, akinek bűnei feloldozása csupán az elszenvedett halál, akkor ezt a lehetőséget bűn megtagadni tőle. Na ennek megítéléséhez kell a méltóság és ebben nincs helye semmilyen indulatnak! Nevezzük ezt valamiféle szerető megváltásnak, amit a bűnös is elfogad.
atila68
2013. augusztus 03. 16:28
Ahogy a kamatos kamat sem egyeztethető össze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!