„Amúgy ismerek határozottan cigánynak látszó cigányokat, de még egy sem mondta, hogy nem szolgálták ki a presszóban, hogy leköpték volna az utcán, vagy bármi ilyesmi atrocitás esett volna velük. Valami Isten háta mögötti, cájgos-gumicsizmás kocsmában megeshet, de gondolom, hogy Rostás Árpád oda nem jár. Így aztán nekem nem igazán hiteles ez a dolog, amellett, hogy semmi köze a Prima Primissimához.
Rostás Árpádot történetesen ismerem, egy cigány kulturális rendezvényen futottunk össze. Amennyire tudom, kitűnő műbútorasztalos, ilyenből legföljebb ha néhányszáz akad. Hogy mit csinált Versailles-ban, az nem derült ki számomra sem, de biztosan valami fontos munkát (vagy nem). Mondjuk úgy, hogy érvényesülni törekvő ember. Elég nehezen fogadta el, hogy a lap, amelynek dolgozom, bármennyire is szorgalmazta, nem közöl vele interjút: többször telefonált, emaileket, sms-eket írt, míg végül feladta. Tudom, másutt több szerencsével járt.
Mindebből egy fontos tanulság leszűrhető: ha a hazai cigány értelmiség – soroljuk ide Rostás Árpádot is – makacsul az áldozat szerepében értelmezi magát, és ha a fősodratú média kritika nélkül szekundál ehhez, akkor itt egyhamar nem lesz kibontakozás.”