Felsőoktatáshock!

„A felsőoktatást már eddig is jelentős forráselvonások, zárolások érték. Az elmúlt évtizedben felsőoktatásra fordított költségvetési összegek alakulását lásd itt. Látszik, hogy Orbánék hatalomra kerülése, Hoffmann regnálása óta, vagyis az elmúlt két évben ez az összeg rövid idő alatt hatalmas arányban csökkent. Ez praktikusan mit jelent? Működési költségek visszavágását: vagyis a mindennapokban kevesebb nyomtatópapír, az elhasználódó infrastruktúra megújításának elmaradása, az épületek karbantartásának elhanyagolása, a nem oktatói állomány csökkentése. Ez utóbbinak eredményeként több adminisztratív, nem oktatási teher hárul az oktatókra, ezért kevesebb idő jut felkészülésre, kevesebb idő jut tudományos kutatásra.

A közvéleményben meglehetősen fals kép él az egyetemi oktatók életéről. Például arról ritkán és kevés szó esik, hogy nem kvázi tanítónénikről és tanítóbácsikról beszélünk, hanem tudományos fokozattal rendelkező szakemberekről, akiknek további előrehaladásához, szakmai sikeréhez, s általában ahhoz, hogy tudásuk pár év alatt ne évüljön el, komoly, sok időt felemésztő és friss szellemet igénylő kutatómunkát kellene végezniük. Könyveket kellene írniuk, publikálniuk kellene kül- és belföldön, tanulmányutakon és külföldi konferenciákon kellene részt venniük, stb. Ez az, amire a mai magyar felsőoktatási szisztéma, annak finanszírozása, a megszabott óraszámok, egyáltalán nem figyel.

Pedig mindez a hallgatók érdeke is: csak valós tudományos ismeretekkel rendelkező oktató képes használható tudást átadni. Csak nemzetközi példákat, oktatási szisztémákat értő és ismerő oktatók képesek a 21. században is színvonalas előadásokat tartani.”