Nincs igazi tét a The Voice-ban

„Isten az atyám, én akarom szeretni ezt a műsort. Nem azért, mert odáig vagyok a mellényes rockénekesekért vagy idétlenül vihogó tinipicsaként viselkedő negyvenes zsűritagokért, hanem azért, mert a koncepcióról úgy éreztem, nekem szól. Nincsenek benne hamisan éneklő, a műsorba csak a vélt vagy valós hírnév miatt jelentkező lúzerek, csak jó hangok, akiknek vagy nem jött eddig össze, vagy csak kicsit. Nincsenek a bikucsunájozó kőfaragót fehér öltönyben ekéző, Joker-arcú megmondóemberek, csak szakmai alapon (hallás) döntő zsűritagok. Legalábbis ezt ígérték a promókban, ugye.

A nagyüzemi, intézményesített tehetségkutatás az elmúlt hat évben úgy lekaszálta a termést, hogy kevés kivétellel nem maradt a végén semmi, csak azok az előadók, akikre tényleg semmi szükség nincs. Nem kell AC/DC-t megerőszakoló, vinnyogó hangú ringszpíker, az évtizedeken át vokalistaként dolgozó szőkenőből sem lesz popdíva már. A tegnapi adásban rengeteg közepes, vagy annál rosszabb hangú, néhol hamis, másutt erőtlenül, lélektelenül éneklő indulót láthattunk, jó, ha egy hangra emlékszik az ember az adás másnapján, a területi Majka-hasonmásverseny dobogósára, Weisz Viktorra.

Ezzel nem lehet megverni az RTL-t, marad továbbra is a 700 000-es különbség a nézőszámban, pedig a lehetőség továbbra is megvan a műsorban, hogy jó legyen. Az idei X-Faktor-mezőny az elmúlt évek tévés tehetségkutatásának legalja, most van sansza a Tv2-nek, hogy saját gyártású showműsorral is beérje a irigyelt konkurenst, csak éppen az a plusz nincs meg egyelőre a The Voice-ban, amivel ez sikerülhetne. Nincs hűbazdmeg-faktor, hiába tolják az egyébként jó ötlet Twitter-üzeneteket az adás alatt, a néző nem érez késztetést ara, hogy beszálljon a szájtépésbe, mert minek.”