Az öltönyös hülyegyerekek apoteózisa

„Ha visszagondolunk a reformkorra, díszmagyarba öltözött, bajszos-szakállás haladó nemesek képe ugrik be. A XX. sz. elejéről bajszos, jólfésült öltönyös pacákok. A kommunizmusból a pocakos téeszelnököt, a barna zakós, talpas cigit szívó, bunkó párttitkárt szokás utálni. Minden kornak, korszaknak vannak közhelyszerű arcai és embertípusai, akikre úgy gondolunk, mint a korszakot alakító, jellegzetes emberekre.

A századvég helyzetbehozásával immár végleg szárnyra kapott az új ember: az öltönyös majom. Nézzük meg: 28-38 éves jogász-politológus-közgazdász fiúk ezek, rövid külföldi tanulmányutakkal, innen-onnan összekapart tudásmorzsákkal, amelyek valamiféle progresszív jobboldalinak gondolt maszlaggá állnak össze.

Jellegzetességük, hogy általában megfellebbezhetetlen észosztók, már az egyetemen is azok voltak, ott is öltönyben voltak, és ha felszedtek egy-egy olyan nevet, mint Durkheim vagy Hayek, netán Roger Scruton, akkor ezt hosszan ismételgetik magukban és később tromfként vágják az asztalra, ha valakihez leereszkednek egy vita erejéig. Megfigyelhető vonzódásuk a a XX. sz. második felének angolszász konzervatív politológiájához. Önbizalmuk és műveletlenségük rendszerint fölényes mosollyá áll össze arcukon.”