Hol vannak a konzervatívok?

„Kétségtelen, hogy a Fidesz nehéz helyzetbe hozza az erről ítélkezőket, köztük a politikusokat és a politológusokat is azzal, hogy egy sosemvolt formációt erőltet a magyar társadalomra: a feudál-államkapitalista személyi monopolizmust. (Vagy talán ennél is cifrábbat.) Ettől azonban nem lesz jobboldalivá. Az oldalbeosztás, a bal és a jobb fogalma itt egyszerűen hasznavehetetlenné válik. Pontatlan az a társadalomkép, amely hitelesnek fogadja el a Fidesz önmagáról évek óta tervezgetett és hirdetett képét.

Az önminősítésen kívül vajmi kevés jel utal arra a keresztény, konzervatív és nemzeti liberális szellemi-politikai hagyományra, amely a reformkor óta a magyar történelemalakításnak és a konszolidált jobboldalnak is az egyik fő meghatározója. Itt most egy igen hatásos kommunikációs mutatvány zajlik, amely a kereszténység és a konzervativizmus szókészletét használja, de meglehet, csupán azért, hogy ne legyen könnyen felismerhető a valóságos tartalom.

Érdemes végiggondolni, hogy kik hiányoznak a fideszes történelmi hivatkozásokból, az eredetmítoszaik ködképeiből. Kossuth Lajostól Deákon át az Eötvösökig vagy részben Bethlenig, Telekiig… Más közelítésben hiányzik a radikális Petőfi, a walesi bárdos Arany, a huszadik századba alapgondolatokat hozó Ady, a népi óriás Móricz, az édes hazát megéneklő József Attila, a konzervatív értékrendbe nagyon beleillő Radnóti, a modellteremtő Bartók, a rendíthetetlen Kodály… És hiányzik Illyés is, Németh László…

Ebben a névsorban ki konzervatívabb, ki liberálisabb, ki radikálisabb, ki balosabb, ki jobbosabb, de mindenki népének szolgálója, a magyarság és az európaiság összekapcsolója, a szabadság, a demokrácia előhírnöke és megtestesítője. Talán épp ezért maradnak le a most már turulos önfényezések tablóiról. Már csak ezekért az értékszemléleti hiányokért sem volna szabad betagolni a Fideszt egy egyenes vonalú magyar történelmi hagyományba. Ami unortodox, az unortodox ebből a szempontból is.”