Lassan kivívtam magamnak a tiszteletet

„Milyen volt alig tizennyolc évesen, a többieknél jóval fiatalabban belecsöppeni az Omegába?

Őszinte leszek – ez most sem jó érzés. Manapság persze már kellemesebb, hogy hat-hét évem van a többiekhez képest, de akkor még nagyon kellett figyelnem az erővonalakra, hogy mi történik körülöttem a zenekarban. Annak idején ők kerestek meg engem, de először nem akartam elvállalni, ugyanis a Deccával már voltak saját szerzeményeink, ráadásul én a luxemburgi rádión is a keményebb számokat szerettem, és Omega helyett Liversingre jártam. Egyszer lent voltam a próbájukon, de a világ már csak úgy működik, hogy Charlie ezt rögtön megneszelte. Alig jöttem ki a próbateremből, rohant felém ordítozva, hogy elárultam őket. Próbáltam csitítani, de továbbra is csak árulózott, nem hagyott szóhoz jutni, és erre már elkezdett dolgozni bennem is az adrenalin. »Tudod mit? Akkor átmegyek az Omegába!« – kiabáltam vissza. Ez a pillanat döntötte el. Belecsöppentem egy teljesen idegen korosztályba. Egy ideig csendben maradtam, mert az új gyereknek nem lehet szava. Aztán lassan kivívtam magamnak a tiszteletet, és onnantól kezdve elfogadtak. De most is teljesen másképp gondolkodom, mint ők.

Nem sokkal azután érkeztél a zenekarba, amikor Pressert alig egy nap tagság után kitette az Omega. Hogyan emlékszel vissza erre?

Sajnos erről csak jóval később értesültem. Nem is tudtam hova tenni a Picivel [Presser Gábor] való viszonyomat, amíg körülbelül egy évre rá ki nem derült, hogy mi történt. Laux Józsit ugyanis nem kellett félteni, ő mindig úgy alakította a dolgokat, ahogy az a zenekar, illetve a saját érdekeinek éppen megfelelt. Az elődömmel, Kovacsics Andrással kapcsolatban is elhitette velem, hogy András azért lépett ki, mert már nem akart zenélni. Azt gondoltam naivan, ugyanarra az egyetemre járnak, ezért csak megbeszélték, hogy ne maradjon benne keserű érzés, hogy jött egy kiscsávó, aki kinyomta őt a zenekarból. Nem egészen így történt. Valamin összekaptak, így nagyon gyorsan kellett valaki a helyére, mert a nagy hármas [Illés, Metró, Omega] nem sokkal később közös koncertet adott a lóversenypályán. Pici ugrásra készen állhatott, mert abban a pillanatban beszállt, ahogy hívták, csak az volt épp a balszerencséje, hogy azon a koncerten nem az Omega vitte el a győzelmi zászlót, és a közönségnek nem igazán tetszett a kétbillentyűs felállás. Valószínűleg ekkor dönthettek úgy, hogy Presser helyett gitáros kell. Amikor fél évre rá Laux visszahívta, addigra az én pozícióm már megszilárdult az Omegán belül, részben azért, mert fiatal voltam, tele energiával, és egy teljesen más hangulatot hoztam az együttesbe. Egyetemi zenekarból igazi rock & roll együttessé kezdtünk válni.  Azelőtt az érettségizős öltönyeikben játszottak, és kihúzható, gumis nyakkendőjük volt (nevetve imitálja a mozdulatot), emiatt állandóan cikiztük őket.

Bródy János azt mondta, azért is használtak sok népzenei motívumot az Illés dalaiban, mert be kellett bizonyítaniuk, a rockzene nem idegen a magyar kultúrától. Hasonló volt a helyzet nálatok is?

Ez egy nagyon ravasz megfogalmazás. Gondolod, hogy kimész Angliába, és majd lezúzod a Cream együttest? Ez hülyeség. Azért volt a Kállai kettős meg a citera is, mert azt kerestük, hogy mivel tudnánk egyénivé tenni a produkciónkat.

És a Ha én szél lehetnék?

Annak nem sok köze van a magyar népzenéhez, akárhogy is nézem.”