Szlovák többség Tokajban?

„Ez lenne tehát a diagnózis, de mi lehet a jelenség mögött? Az biztos, hogy mind a mai napig nem egyértelmű, hogy Tokaj, mint borrégió, hogyan pozicionálja magát brandként? Művészek vagy iparosok? Édes vagy száraz, aszú vagy szamorodni, reduktív vagy ászkolt, új, franciás stílus vagy hagyományos, régi? Vagy akár pezsgő? Még egy borhoz értő félamatőr is nehezen követi mindazokat a vitákat, amiknek általában az az eredménye, hogy időről-időre ernyőszervezetek alakulnak és tűnnek el, de a potenciális fogyasztó számára az még mindig nem tiszta, hogy mit is takar a tokaji brand. Úgy tűnik, hogy a chianti, a brunello vagy akár a barolo, a bordói, vagy a burgundi elnevezések még pár ezer kilométer távolságból is egyértelműbbek a közönség számára.

Jól jellemzi a tokaji, mint brand piaci helyzetét, amit egy nagyáruház borkatalógusában láttam: ezer forintos aszúkat és névtelen palackozású, jellemzően félédes borokat lehetett csak találni a kínálatban. Ezzel szemben a villányi vagy szekszárdi borvidék részéről a legnagyobb nevek képviseltették magukat, tipikus fajtákkal.

Nyilvánvalóan az sem segít a brand felépítésében, hogy ma Tokajban hozzáértő, a munkáját szerető munkavállalókat szinte lasszóval sem lehet fogni. Ez sajnos egyaránt igaz a szőlőmunkásokra vagy az éttermi felszolgálókra. Feltűnő, hogy ha valami igazi értékre akad valaki egy-egy jó munkaerő személyében, akkor rendszeressé válik az átcsábítás, vagy akár a több helyre való bedolgozás is. Persze, ettől még a borászok vagy akár az éttermesek életüket és vérüket (és sokszor százmillióikat) teszik bele a vállalkozásukba, de ha nincs meg a hétköznapok kiszámíthatóságához szükséges stabil munkaerőalap, akkor bizony csodára ők sem lesznek képesek. És itt jön be az egyik korábbi bejegyzésemben megemlített probléma, a szakmunkás-, illetve nyelvi képzés hazai gyengesége. Pedig ilyen szaktudás nélkül nagyon nehéz lesz fenntartható működést biztosítani.”