Békemenet veletek

„Orbánunk ugyanis hanyatlik. A fősámán egyik nagy erénye volt, hogy legközhelyesebb beszédeit is fel tudta dobni egy-egy hatásos szónoki entrée-val. Nem beszélve a pompás átkötésről, amely a »történelmi alkalomtól« az aktuális politikai kérdésekig vezetett. Így lett a Gyurcsány kormányból 2006-ban »magas helytartótanács«, a várbeli ködös esti gyűlésecske 2002-ben »haza, amely soha nem kerülhet soha ellenzékbe«.

Most szenvedünk és láthatóan ő is szenved. Fárad. Az elcsépelt »tankok, bankok« párhuzam, amely a transzparensekről világít, mégiscsak meredek, a Brüsszel-Moszkva szókép ma már kínos, ugyanakkor mégiscsak itt van »ez a szabadságharc«, meg »az a szabadságharc« 56-ban. A közönség pontosan érzi, hogy a hasonlatok döcögnek, a párhuzam is hamis. Itt-ott vigasztalásul fel-fel hangzik az aktualizált »Orbán nóta« (»Orbán Viktor azt üzente, elfogyott a regimentje.«), várunk is az üzenetre, de a Sámán ma nem üzen nekünk semmit. Azt üzeni, hogy Európa szenved, a Nyugat teljesítménye látszat, mi most is élen járunk, mint akkor, ’56-ban, a kommunizmus elleni harcban. És slussz-passz. A Sámán összehajtogatja a papírost, köszöni, s távozik.

Indul, mert azt a hitelt előbb-utóbb mégiscsak fel kell majd venni. Indul, mert el kell adósodni. Indul, mert a felhorgadó nemzeti indulatokat – melyeket ő gerjesztett – meg kell zabolázni. Indul, mert új ellenségeket kell keresni. Indul, mert új adókat kell kivetni. Az elvégezetlen tetteket el kell végezni. A tömeg is szedelőzködik.”