„A szónokok sem birkóztak meg a feladattal, látszott, hogy egyszerűen nem hiszik el, ami történt és az elképedt hüledezésen kívül alig valamit tudtak hozzáfűzni. Az erősebb mondatokat spontán dühkitörések szakították meg a színpad közelében, takarodj, mondjál le, effélék. Persze, mélységesen igazuk volt, de hiányzott az erő és a kreativitás, pedig a MILLÁ-ban éppen azt lehet szeretni, hogy – szemben a magyar politika legtöbb szereplőjével - vannak ötleteik, ha nem is mindig sülnek jól el. Mára azonban nem találtak ki semmit. Újra és többször felbosszantottuk magunkat ezen a politikushoz, felnőtt emberhez, erkölcsi lényhez méltatlan, abszurd és undorító történeten, majd több ízben fel lettünk kérve méltóságunk megőrzésére és mehettünk haza. Talán nem kell mondanom, hogy nem a Téli Palota ostromát hiányoltam és megvagyok zavargások nélkül, a szónokok is megtették, amit megtehettek és jobb, hogy legalább történt valami, mintha egyáltalán semmi sem történt volna, de ez így nem vezet sehová. Rendben, a demonstrációs szezon legelején vagyunk, mondjuk, hogy ez még csak a hangolás. De ha október 23-ra sem nyeri vissza a MILLA a lendületét és az eredetiségét, akkor már tüntetni se lesz jó ebben a szegény, rosszkedvű, reménytelen országban.”