Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Jászberény

„A kormányülés feszülten, borús hangulatban kezdődött. Már egy óra elment különféle rossz hírekkel, mire a kormányfő egy nagy sóhajtással témát váltott.

- Na jó, lássuk a növekedési kilátásokat. Mi az isten van már a fogyasztással?

A miniszter nagyot nyelt. Felpattant, elvörösödött, úgy érezte magát, mint az iskolában feleléskor.

- Sajnos... hát az a helyzet, hogy... kutatásokat végeztem.
- És?
- Mi ugye arra alapoztuk a költségvetést, hogy... hogy most már csak le kell cserélniük az embereknek a hűtőszekrényeiket. Nos, az adataim szerint elképzelhető, hogy idén, de még jövőre sem következik be az a fajta tömeges hűtőszekrényvész, amire számítottunk.
- De hát hogyhogy nem?

A miniszter elmondta, mit tapasztalt a műszaki osztályon. Időnként jegyzeteibe pillantott, próbált minél több számot mondani, hátha akkor nem őt fogják hibáztatni.

- ...és nagyjából ugyanez a helyzet a mosógéppel. Tíz évig is eljár tengelyén, és akkor is apróbb javítások jellemzőek csak, amelyek ráadásul feketén történnek, így a nemzetgazdaság fellendítéséhez nem járulnak hozzá.

Pár másodpercig súlyos csend ülte meg a termet. A miniszterelnök némán meredt maga elé. Végül megszólalt.

- Az a kérdés, tudunk-e ezen változtatni.

A jelenlévőknek kicsit jobb kedvük lett: ez ő, igen, mindig a cselekvő válaszokat keresi. Egyszerre záporozni kezdtek az ötletek mindenfelől.

- Kiküldhetnénk valami hatóságot, hogy rontsák el a hűtőket!
- Rendezzünk háztartásigép-beszolgáltatást!
- Toljunk egy túláramot a sok parasztra, akkor muszáj lesz cserélniük!”