Szubjektív kommunikációs elemzés az Igazság Napja tüntetés kapcsán

„Szeptember 1-je van, 12 óra, az Igazság Napjára keresztelt tiltakozás napja. Nagy sebességgel váltok az erdélyi magyar sajtóorgánumok honlapjai között, fél szemmel a román hírtévék műsorait nézem, és szomorúan nyugtázom, hogy a Sepsiszentgyörgyön zajló események majdnem teljes mértékben kimaradnak a napi erdélyi magyar sajtónyilvánosságból, habár ott levő barátaim szerint majdnem húszezer ember érezte úgy, hogy személyes jelenlétével kell nyomatékosítania a »magyar közösség üzenetét«.

»Magyar közösség üzenetét« mondok, nem véletlenül. Nézem a Mikó-ügy elleni tiltakozás honlapját. Nem kérdés, hogy az RMDSZ kommunikációs osztályán dolgozó szakemberek profi módon megszerkesztették és építették fel az ügyet a nyár magyarság szempontjából legfontosabb kérdéseként, a közélettel foglalkozó internet-használók egy jelentős része legalább egyszer népszerűsítette a kérdést, több mint 8000 ember írta alá az online tiltakozó petíciót és vélhetően több ezer társuk a papír-változatot. (...)

Összefoglalva, úgy érzem, hogy az erdélyi magyar média elszalasztotta azt az esélyt, hogy profizmusát bizonyítsa és megfeleljen a nyárutó politikai eseményének előkészített Igazság Napja tiltakozási akció tudósításában. Elszalasztotta azt az esélyt, hogy bizonyítsa: követi a nyugati trendeket, ahol »no comment« típusú közvetítés és az utólagos tudósítás mellett mind több és több teret kapnak a személyesebb hangvételű élő kommentárok is.

Ugyanakkor, eltávolodva a sajtótól arra is gondolhatok, hogy hiába a nagy felhajtás, kommunikációs szempontból profin megszerkesztett elő-kampány, az Igazság Napja tiltakozási akció csak egy lesz a nap eseményei közül. Úgy érzem, a szervezők, az erdélyi magyar politikai elit képviselői, az erdélyi magyar sajtó képviselői nem ismerték fel az esélyt, hogy a jól előkészített ügyből igazi médiaeseményt, igazi közösségi katartikus élményt fabrikáljanak.

Elszalasztották azt az esélyt, hogy a jelenlevő több tízezer tiltakozó mellé felsorakoztassák az Erdélyben élő több százezer magyar embert, aki nem lehetett ott valamilyen okból kifolyólag Sepsiszentgyörgyön. Ez azért is sajnálatos, mert a Mikó-ügy esélyt jelenthetett volna az erdélyi magyar közösség újraértelmezésére. Benedict Anderson brit nacionalizmus-kutató Elképzelt közösségek című könyvéből tudjuk, hogy a közösség megkonstruálásában az ilyen típusú katartikus események kiemelt fontosságúak lehetnek. Anderson többek között az anyanyelven közlő napi sajtó megjelenését hozza fel példának, arra hívva fel a figyelmet, hogy annak az élménye, hogy egy ország két távoli pontján két ember ugyanazon hírt olvashatta, megteremtette egy olyan virtuális közösség gondolatát, amelyben a közösség minden tagja egészként tudta elképzelni a saját közösségét, »látva annak határait«, erősítve ezzel hozzátartozás érzetét is.”