Egy furcsa rendszer képe bontakozik ki

„Mennyivel lehet tisztábban látni most, hogy milyen lesz az új közoktatási rendszer, mint a nyár elején, amikor azt mondta, minden bizonytalan? Végül is vannak részletszabályok, felállt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ…

Fogalmazzunk pontosan: a Klebelsberg Központnak van egy vezetője. Nincsenek meg a munkatársak, az irodák , nem derült ki, kik veszik át az iskolákat az önkormányzatoktól bő három hónap múlva. Már sokszor mondtam, hogy ez egy akkora szervezet lesz, amekkora talán csak a Kádár-kori néphadsereg volt, de persze nem ez a lényeg, hanem a munkakultúra. Az oktatás nem egy statikus dolog, eleven organizmus, minél távolabb van a döntéshozó szervezet, minél inkább adminisztratív attitűd jellemzi, annál komolyabbak a félelmeim, hogy működőképes lesz-e így a központ. Főként ha a feladatokat még azelőtt átveszi a központ, mielőtt a rendszert megnyugtatóan beüzemelték volna. Kerettantervek sincsenek még…

Pedig ezeknek augusztus végén el kellett volna készülniük. Mit lehet erről tudni?

Hivatalosan annyit lehet tudni, hogy még csiszolgatják őket, de szeptemberben megismerhetők lesznek. A rendelettervezet tartalmáról a sajtóból értesültem, nem megnyugatató, amit tudni lehet: egy furcsa rendszer képe bontakozik ki, ahol a tehetségesek számára lesz némi kínálat, választási lehetőség (tagozatok), de a többség számára tantervi szinten nem biztosított a mozgástér a differenciált fejlesztésre. Mindenki ugyanazt kapja. Úgy tűnik, nem készült kerettanterv jól megfogható tanulói körökre: az egész napos iskolára, a Híd programokra. A szakképzés kerettantervének készítése sem zárult le, de a sajátos nevelési igényű vagy a két tanítási nyelvű iskolákba járó gyerekek kerettantervéről sem tudni semmit. Ez így a gyerekek több mint negyven százaléka. Úgy tűnik csak irányelvek lesznek.

Akik ettől akár csak minimálisan el akarnak térni, például azért mert hátrányos helyzetű tanulókat oktatnak, integrált képzést valósítanak meg, vagy az irányelvek alapján készítenek saját tantervet, azoknak hatalmas kiadásokkal kell számolniuk, ha tanterveiket jóvá kívánják hagyatni. Ez így növeli és nem csökkenti az esélyegyenlőséget, egyszerűen méltánytalan. Mint ahogyan elhibázott, s a rendszer nem ismeretéről tanúskodó a ma működő tantervek kivezetésének tervezett szabályozása is. Ráadásul maradt a túlzó, tananyagközpontú pedagógia. Ez az alapprobléma, ennek leghátborzongatóbb mondata még ma is, hogy »Kedves anyuka/apuka mi leadjuk az anyagot, s ha  a maga gyereke nem tanulja meg, az a maga problémája. Oldja meg!« Ez annak ellenére jellemző, hogy kitűnő innovációk is megvalósultak, amiket féltünk egy egységesítő szemlélettől. Kevés a tanításra jutó idő (Magyarország nemzetközi összehasonlításban is messze az átlag alatti számban nyújt közfinanszírozott oktatási időt a gyerekeknek), túlzsúfolt a Nemzeti Alaptanterv, ami ráadásul nem szabályozza, hogy ezt a tananyagot hogy is kellene megtanítani. Ezzel nem nézett szembe az oktatási kormányzat – igaz, a szakma sem.”