Kossuth álma valóra vált

„Miért éppen Kossuth álma, a Dunai Konföderáció lehetőségével játszotok? Imádtátok a törit?

PMA: Imádtuk a töriórákat, az tuti, a 19. századot pedig különösen. Úgy éreztük, kizárólag ez az a korszak, amivel foglalkozni szeretnénk. Ha a jövőbe helyeztük volna a cselekményt, megrekedtünk volna a nagy kedvencünk, Philip K. Dick világának másolásánál, de lassan eljutunk talán majd oda is, hogy kitaláljunk egy jövőbeli társadalmat.

PB: Sőt annyira imádtuk a törit, hogy azóta Máté félig, én pedig már végzett okleveles történész vagyok. A 19. században még a nagypolitikának is különleges bája van. Olyan pontot kerestünk, ahol valamilyen módon Közép-Európa világhatalmi tényező lehet, erre tökéletesen alkalmas a Dunai Konföderáció tervezete, amit nyilván kicsit át kellett gyúrnunk, hogy realisztikus, hihető alternatív múlt lehessen. Például nálunk nem a francia az államnyelv, nincs államnyelv, de németül azért mindenki beszél. Kossuth tervezete szerint Magyarország megőrzi a területi integritását, külön országként, demokratikus berendezkedéssel működik Horvátország és Erdély is. Ezt természetesen megtartottuk, de kibővítettük a konföderáció körét: a kossuthi három-négy helyett tíz-tizenegy államra.

PMA: Mintha egy újabb lovagkor lenne ez az időszak: a feszültségeket nem a reálpolitika győzelme, hanem még az idealizmus győzelme gerjeszti. A miliő, az udvariassági normák, az Egy magyar nábobban is olvasható párbajok remekül passzolnak egy kalandregényhez.

Ha alapból különleges bája van ennek a korszaknak, miért döntöttek mégis egy alternatív történelem mellett?

PB: Mert a valós történelmünkben ez a régió nem erős. Bármennyire is szép dolog a monarchiára meg Ferenc József pofaszakállára visszaemlékezni, az Osztrák-Magyar Monarchia nem számított komoly tényezőnek a világpolitikában, egy német hátország volt. Nyilván lehet jó kalandregényt írni róla így is, de mi nem egy ilyen Európát akartunk helyszínnek. Nagyon érdekes munka, hogy bár mélyen beleástuk magunkat a korszakba, mégis az történhet, amit mi akarunk. Ha akarjuk, megírunk egy soha ki nem tört polgárháborút, aminek a kimenetelét hozzáigazíthatjuk a megtörtént eseményekhez, egy valós pontból levezethetünk egy hihető fiktív kronológiát. Úgy gondolom, reálisnak ható alternatív történelmi regényt százötven év távlatából lehet írni. A rizs és a só évei című könyv péládul az Európát kipucoló pestisjárvány után játszódik, a regény szerint ezt követően India és Kína veszi át a hatalmat. Ez nagyon szórakoztató, de nehéz megfogni, reálisnak érezni. (...)

Közösen írtátok A szivarhajó utolsó útját, voltak nagy veszekedések?

PMA: Nem jellemzőek, de persze vannak vitáink.

PB: Például, hogy hol játszódjon a regény, Belgrádban vagy Fiumében.

PMA: Na, az például úgy volt, hogy megírtuk nagyjából a történet felét, amikor Bence kitalálta, helyezzük át inkább Fiumébe. 

PB: Nem véletlenül: Belgrádról egyetlen útikönyvet találtunk 1965-ből, ami a sztori szempontjából használhatatlan volt, Fiuméhoz viszont nagyon jó forrásokat gyűjtöttünk.”