„Végül is miért döntött úgy, hogy megpályázza az igazgatói posztot?
A segítő szándék vezérelt: talán a jelenlétem, hogy kívülről érkezem, segíthet mielőbb rendet, nyugalmat teremteni. A széthúzás helyett az egymásra figyelésre kell most koncentrálni.
Ahogy Bozsik Yvette, az ön személye kapcsán is felmerült, hogy a hivatalos kultúrpolitika szemelte ki erre a pozícióra.
Kívülről így értelmezik. Én erről nem tudok. Soha nem voltam és nem is leszek semmilyen politikai pártnak a tagja. Mindig függetlenként teszem a dolgom és hozok döntéseket.
Mi a terve a Trafóval? Megmaradna az intézmény profilja?
Szabó Györgyék a kísérletező előadó-művészeti szférának adtak itt otthont, ezt nem kívánom bolygatni. Az itthoni és a Kárpát-medencei alkotókra, független társulatokra szeretnék nagyon odafigyelni, de az ő művészetüket elengedhetetlenül fontos nemzetközi kontextusba helyezni. Megdöbbentő viszont számomra az a fajta kategorizálás, amelyet itthon a művészet terén alkalmaznak. Meg kell értenem, hogy mindez miért alakult ki, az átjárások ellenére hogyan lehet ekkora szakadék a kőszínházak és a kísérleti csoportok között. Véleményem szerint nem elég ez a két alternatíva. Egy nem létező struktúrát kell kidolgozni a két rész között: úgy vélem, éppen itt az ideje, hogy a független szféra megizmosodjék, elég támogatást kapjon, és megújulva tehesse a dolgát. Párbeszédre van szükség, és ezt csak közösen lehet véghezvinni. Azt hiszem, a kint szerzett tapasztalataim alapján jelentős segítséget tudnék nyújtani ebben a folyamatban. De erre nyitottnak kell lenniük az alkotóknak, valamint a politikának is.
Melyek most a legégetőbb feladatok?
A késési fázisokat be kell hozni. Meg kell ismerkednem az itteni helyzettel, megoldást kell találni az emberhiányra, ami a legnagyobb baj jelenleg. Egyedül érkeztem, de még nem tervezem, hogy új munkatársakkal bővítsem a csapatot. Azokra támaszkodom, akik régen is itt dolgoztak. Ha átláttam a rendszer működését, akkor tudom csak, hogy milyen segítségre is lesz szükségem.”