Bajnai és a demokratikus ellenzék

„Kétarcú az ellenzék: ígéret és csalódás.

A demokratikus ellenzéki ellenállás egyre markánsabb, sokan dolgoznak az Orbán-rezsim leváltásán, ez sokakban reményt ébreszt. A demokratikus ellenzék ugyanakkor megosztott. Pártjaik és mozgalmaik sokszor fontosabbnak gondolják egymáshoz való viszonyaik meghatározását, mint Orbán megbuktatását. Sokak szerint reménytelen a helyzet. Szerintem nem.

Bajnai – lásd: Haza és Haladás Alapítvány - elemzésének következtetése egyértelmű: Orbánt az ellenzék közös erővel könnyebben válthatja le, mintha külön-külön harcot folytatna. Az érvek meggyőzőek, ráadásul támogatóink is együttműködést kívánnak, mégis nyögvenyelős az ellenzéki koalíció megalakítása.

Mi, a Demokratikus Koalícióban széles ellenzéki együttműködést kívánunk. Álláspontunk régóta változatlan, bár igaz, mostanában egyre kevésbé hiszünk abban, hogy az ellenzék pártjai és mozgalmai képesek lesznek összefogni Orbán ellenében.

Az LMP ökopolitikát hirdet, de legmarkánsabb jellemzőjének mégiscsak az tűnik, hogy elutasítanak bárminemű összefogást a demokratikus ellenzék pártjaival, egy kalap alá veszik az elmúlt huszonkét év pártjait, ősellenségként tekintenek rám, de Bajnait is álbalodali liberálisnak gondolják. Szavazóikról úgy gondolják, hogy tömegesen elhagynák, ha együttműködnének az MSZP-vel, vagy velünk, a Demokratikus Koalícióval.

Az MSZP Mesterházy-féle vezetése nem zárja ki az együttműködést, de a pártelnök és köre hisz a párt önálló győzelmének lehetőségében, Mesterházy a jövő miniszterelnökeként tekint magára. Az ambíció nem bűn a politikában, sőt. Ráadásul kétségtelen, hogy Mesterházy nehéz helyzetben állt a párt élére, erős kézzel vezeti azt, az enyhén növekvő támogatás nem kis részben az ő érdeme. Az elnök sokat dolgozik, kockázatot vállalt, küzd, gondolhatja azt, hogy jár neki a jelölés.

A helyzet sokban hasonlít az 1998-2002 közötti helyzethez. Akkor, az 1998-as váratlan vereség és Horn lemondása után Kovács László állt a párt élére, és a ciklus közepére az MSZP támogatottsága érdemben meghaladta a fő rivális, a Fidesz támogatottságát. Kovácsban mégsem látták a győztes pártvezért, először Németh Miklós intézett kihívást Kováccsal szemben, majd miután Kovács megnyerte a csatát, jött az új kihívó, Medgyessy Péter, és győzött. Miniszterelnök-jelölt, majd később miniszterelnök lett. Kovács tudomásul vette, hogy mit sem ér a párt növekvő támogatottsága, ha a baloldal bázisa nem bízik a pártelnök győzelmi képességében. Hátralépett és pártja győzött.

Mesterházy hasonlóan érezhet, mint annak idején Kovács. Ő harcolt, kihívói meg távol tartották magukat a legkockázatosabb pillanatokban a küzdelemtől, honnan tehát az erkölcsi jog, hogy az utolsó métereken ők álljanak az élre és kiénekeljék a pártelnök szájából a sajtot. Belátom, nehéz dilemma.

Bajnainak ma nincs erős pártháttere. Politikai karaktere, ízlése hozzánk, a Demokratikus Koalícióhoz áll a legközelebb, de ez nem elég, hogy sikeres jelölt legyen. Bajnai akkor lehet sikeres, ha átfogó ellenzéki együttműködés élére állhat, de ezt az együttműködést rajtunk kívül senki nem kívánja tiszta szívvel. Mégis van egy fontos fegyvere a volt kormányfőnek. A választók jelentősnek tűnő hányada, a balliberális értelmiség döntő része őt tekinti Orbán egyetlen lehetséges legyőzőjének. Ez a támogatás talán még nem többségi a demokratikus ellenzéki oldalon, de könnyen azzá válhat, ha Bajnai felhagy óvatoskodó taktikájával és határozott kiállással együttműködésre hívja a pártokat. Nincs kétségem, hogy egyértelmű kiállással megváltozhatnak az erőviszonyok, megszerezhető a választók támogatása, ami jobb belátásra bírhatja a vonakodó LMP-t és MSZP-t.

A megoldás kulcsa – ha van egyáltalán? – Bajnai kezében van. Ha nem tesz semmit, tétovázását elfogadhatatlan taktikázásnak gondolhatják a választók, és megépített hitelessége szétporladhat. Ha beszáll, kockázatot vállal, és bár elbukhat, de megőrzi erkölcsi hitelét és a jövő egyik ígérete maradhat.  

Valamennyi szereplő egyszerre néz szembe tehát politikai és erkölcsi kérdésekkel is.

A Demokratikus Koalíció helyzete egyszerű. Mi 2014-ben önálló miniszterelnök-jelöltet nem állítunk. A demokratikus ellenzék közös jelöltjét fogjuk támogatni, ha lesz ilyen. Bajnait könnyebb szívvel és mélyebb meggyőződéssel, mint bárki mást. A legrosszabbat kellene elkerülni, azt, hogy különutas pártmegfontolások és személyes ambíciók állják útját az átfogó ellenzéki együttműködésnek. Ez akkor is így van, ha ma nem áll jól a szénánk. A ma ismert mozgások és taktikai erőfeszítések könnyen útját állhatják az ellenzék remélt győzelmének. És sajnos, ma mintha ennek lenne a legnagyobb valószínűsége.

De legyen világos, ha az együttműködés elmaradása miatt a Fidesz kormányoz tovább 2014 után, akkor a fő felelősség azoké lesz, akik most kizárólag önmaguk szekerét tolják. Akkor majd az LMP-nek, az MSZP-nek és az egyéni forgatókönyveket követőknek kell a választók szemébe nézni. A választók pedig büntetni fognak. Joggal…”