Miért féljünk, és miért ne féljünk Barrosótól?

„José Manuel Barroso kevés megnyilvánulásának volt olyan élénk visszhangja Magyarországon, mint az unió helyzetéről múlt héten az Európai Parlamentben mondott beszédének. A politikusnak arra a mondatára sokan felkapták a fejüket, amelyben »nemzetállamok föderációjaként« határozta meg azt a célt, amerre az EU-nak a következő években irányt kellene vennie. Mielőtt azonban bárki is frászt kapna Barroso jövőképétől, nem árt néhány dolgot tisztázni.

Először is, semmi új nincs benne, hiszen az Európai Unió alapítói már több mint ötven évvel ezelőtt a föderációt jelölték meg az uniós integráció általuk kívánt végállomásaként. Másodszor: a Bizottság elnöke nem a máról, de nem is a holnapról beszél. Az általa felvázolt modell egy szerves fejlődés eredménye lenne, a legjobb esetben is csak egy-két évtized múlva. Ha valaki egy magas lépcsősor tetején áll, és onnan kell leugornia, akkor az természetesen ijesztően hat. De ha a lépcsőfokokat egyesével veszi, akkor már nem lesz olyan nagy kunszt az utolsó grádicsról leugrani. Valahol a Bizottság elnökének víziójára is érvényes ez a megfigyelés. Harmadszor pedig, ami talán még az előző kettőnél is fontosabb, Barroso, aki egyébként sohasem volt meggyőződéses föderalista, most sem európai szuperállamról, más néven egy Európai Egyesült Államokról szónokolt, hanem »csupán« a nemzetállamok szövetségéről.”