„Az meglehet, hogy néhány politikai konstruktőr a Fidesznek és az MSZP-nek egyaránt kényelmes álmot álmodik azzal, hogy az ország visszatérhetne a »kétosztatú versengéshez«, ám az országra ez rémálommá válhatna. Az európai parlamenti demokráciákban bevált a konzervatív és szociáldemokrata pártok váltógazdálkodása, ami kiegészült a liberális és zöld pártok »mérlegnyelvével«.
E követhetőnek látszó megoldástól a Fidesz befoghatatlan távolságra lökte Magyarországot. A nyugati kultúrában ugyanis a társadalmi közmegegyezés minimuma a parlamentarizmus feltétlen elismerése. A Fidesz – lévén nem konzervatív, hanem autoriter jobboldali párt – viszont éppen a liberális parlamentarizmus lebontását végzi. Így hát minél elkötelezettebbek a parlamentarizmus helyreállításában a szocialisták, annál kevésbé lehet váltótársuk a Fidesz, és fordítva. Mert abba belepusztulnánk, ha négy-nyolc évente újra és újra lebontanák és újraalapoznák az éppen soron következő köztársaságot, attól függően, hogy az urnák előtt éppen balra vagy jobbra rángatják-e az országot a haragos protesztpolgárok.”