Cigányországozás

„Sajnálom a hazánkban élő, élni vágyó cigányokat. Tényleg nehéz, nagyon nehéz, sokszor már-már kilátástalan sokuk helyzete. Sajnálom őket, de nem csak a szegénységük miatt, onnan előbb-utóbb, így-úgy, de ki lehet jutni. Sajnálom, mert ilyen »vezetőket« engednek maguk elé tolakodni, mint Horváth Aladár, aki eddig még semmit nem tett Magyarországért, de mindent megtett azért, hogy egymásnak ugrassza a radikális magyar és cigány embereket. Sajnálom őket azért is, mert még mindig elhiszik ennek a nemzetközi hírnévre vergődött romaügyi szélhámosnak, hogy faji alapon hozzá lehet jutni a közösség által megtermelt, kifizetett javakhoz. Mi ez, ha nem rasszizmus? (Nincs nagyobb öröme Horváth Aladárnak, mint hogy kivívja magának a »rasszista« jelzőt? Nem tudja, hogy ezért akár büntetést is kaphat? Ennyire ostoba volna? Vagy ennyire számító?)

A liberális eszmekörbe gabalyodott Horváth Aladár mostanában legalább annyit árt cigány testvéreinek, mint annak idején ártott nekünk annak a Gyurcsány Ferencnek a működése, aki épp most fejezte be éhségsztrájkját. Furcsa egybeesés ez. Ha nem volna a helyzet tényleg olyan komoly és nehéz, mint amilyen, akár hosszabban és élesebben is kedélyeskedhetnénk e kettős (Horváth–Gyurcsány) összjátékán. De tényleg nehéz hónapok jönnek, s tényleg sokakat meg fog gyötörni a tél. (Ha akar…) Vigyázni kell rájuk, s azokat sem szabad szemünk elől téveszteni, akik Magyarországot cigány-országként képesek emlegetni.”