A műsor egyik főmuftija diszkréten tudtomra adta, hogy amennyiben az állami intézmény egy jelentősebb összeggel támogatná őt (őket?), úgy rendszeresen teret adnának nekem, s arról beszélhetnék, amiről csak akarok.
„Visszatekintve immár több éve, hogy a felkelő nap igézetét hordozó reggeli televíziós műsor egyik főmuftija diszkréten tudtomra adta, hogy amennyiben az általam (akkor) befolyásolt állami intézmény egy jelentősebb összeggel támogatná őt (őket?), úgy rendszeresen teret adnának nekem, s arról beszélhetnék, amiről csak akarok, sőt, azt kérdeznének, amit csak akarok. Nem éltem a lehetőséggel.
Mások inkább. Így aztán jobbára csak akkor jutottam képernyőre, ha valami megkerülhetetlen mondattal kiverekedtem magamnak ezt a lehetőséget. Így csúsztam bele a vörös megmondó-ember státuszába, annak minden kifacsarható következményével együtt. Nem bánom, pontosabban belenyugszom, hogy az én politikai életemben számomra ezt dobta a gép. Ettől még nem változik az, hogy a sajtó, a média nem csupán leteperhető, hanem sokszor egyenesen a zsurnaliszták egyes vezérei kérik, követelik ki a pórázt.
Ugyanitt fogant egy másik fontos tapasztalatom, amikor éppenséggel semmilyen fizetőképes intézményt nem befolyásoltam, ámde érdekes módon felfedtem az egyik magyar (?) nagyvállalat állami elszámolási kapcsolatait, hogy tehát többet szed ki a közkasszákból, mint amennyit oda befizet..., nos, a műsor kérdezője, aki főállásban nem mellesleg egy nyomtatott újság vezető munkatársa volt, az adott produkció után igen megveregette a vállamat, hogy ez aztán a hűha! Javasoltam, folytassuk a témát a lapjában! A kifehéredő arcban elhelyezkedő száj elképedve adta tudtomra: csak nem képzelem, hogy veszélyeztetné a szóban forgó céggel való reklámszerződését? Aha, gondoltam magamban, így kell mások számlájára viháncolni a sajtószabadság oltárán. (...)
Mondhatni, hogy túlzok, szerintem pedig nem. Ám ha ezt az írásomat a Népszava közli, akkor megemelem előtte a kalapom. Amennyiben ez a gesztus esetleg kevés lenne, akkor cserébe még azt tudom felajánlani neki, hogy csinálok a javára egy kis reklámot.
Például így: »Magyar Polgár! Ha azt akarod, hogy a Népszava úgy táncoljon, ahogy Te fütyülsz, akkor ne hagyd ezt másokra! Fizesd meg Te! Fizess elő a Népszavára!«”
Megírta a Politico, kiszivárgott a Weltwoche-n: megbuktatná a brüsszeli elit Orbán Viktort, Magyar Péter az eszköz a kezükben. Eközben a baloldali közvélemény-kutatók már előre magyarázzák, miért nem következik semmi a méréseikből. Itt az új Mesterterv.
Az LMP hajdani alapítója a Magyar Nemzet műsorában azt is hangsúlyozta, hogy „a jobboldal és a baloldal fogalmát megfelelően kell használni”.
Nem tudják teljesíteni a bürokraták elvárásait, sem pedig visszafizetni a felhalmozott politikai adósságaikat.
A politika új csatatere az online tér, ahol a bulvár formálja a valóságot, a hype uralkodik, és felmerül a végső kérdés – ki irányít kit, a politikus a médiát vagy a média a politikust? Pócs János volt a Vekker vendége, aki kíméletlen őszinteséggel beszélt hatalomról, felelősségről és az online politizálás csapdáiról.
De ki készítse el?
Volt, aki csak annyit kérdezett, „miért hagyják, hogy törvénytelenségre oktassa a hallgatókat?”.
Ha bársonyszékhez és vele hatalomhoz jutna, mit művelne a médiával, a kritikus hangokkal?
A Szomszédok egykori sztárjai személyes emlékekkel búcsúztak a felejthetetlen Gábor Gábort alakító Koltai Jánostól.
Orbán-ellenes puccsot terveztek.
