Napi Hajdú 2/4

„Folytatva hősünk bűnlajstromát: széles nyilvánosság előtt tagadta le, hogy halált követelt. Miután jól átgondolta, melyik állásponttal pályázhat a közvélemény kb. 85%-ának az egyetértésére, várakozása ellenére mégis belefutott egy ellentétes véleménybe. Reakcióként váratlanul azt nyilatkozta, hogy ő csupán egy kérdést tett fel a facebook-oldalán a barátainak. Valóban. Mindössze azt felejtette el megemlíteni, hogy még ugyanabban a bekezdésben meg is válaszolta a kérdést és a halálbüntetés pártjára állt, továbbá az Aktív című tévéműsorban is kötelet követelt. Aztán amikor a hazugságot néhányan szóvá tették, visszamenőleg törölte az összes ügyhöz kapcsolódó bejegyzést. '89 óta nem dolgoztak olyan intenzitással az iratmegsemmisítők Magyarországon, ahogy Hajdú kezében az egér és a »Delete« gomb. Ráadásul ehhez magyarázat gyanánt az álságosság csimborasszójaként a következőket írta:

»Beszéltem Bándy Edittel, ezt a posztot az ő kérésre, s jóváhagyásával írom! Arra kért, hogy mondjam el kollegáimnak, hogy borzasztó érzés, nap, mint nap lánya nevét olvasni valamelyik újságban, vagy internetes portálon. Ebben sajnos én magam is hibás vagyok, ezért Bándy Katával kapcsolatos posztjaimat törlöm az oldalamról, s egyben őszinte tisztelettel hajtok fejet emléke előtt!«

Már a legelső megszólalásomban emlékeztettem Hajdút a család kérésére, mely szerint szerettük halálát »ne használják fel uszítás, gyűlölködés vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül«. Akkor nagy ívben szart erre, majd amikor szorult a hurok (amit történetesen nem ő font és dobott mások nyakába), hirtelen a legmélyebb empátiával kezelte a család kérését. Természetesen a »beszéltem Bándy Edittel« és az »az ő kérésére« fordulatokból árad Dévényi Tibi bácsi szelleme, már csak annyi hiányzik, hogy a keresztbepromózás jegyében a »beszéltem Bándy Edittel és Vujity Tvrtkoval, és a család kérésére…« mondatrész kerüljön az eredeti helyére, és akkor a hétvégi Napló Extrának is gyártott volna némi plusz nézettséget. Így viszont »csak« a család kérését teljesíti mély kegyelettel, és eltünteti a számára kellemetlenné vált bejegyzéseket. Hajdú világában ahogy a rokkantparkoló is a személyes kényelem eszköze, úgy a gyászoló Bándy családnak sem lehet más funkciója, mint hogy hősünket kihúzza a csávából.

Apropó! Rokkantparkoló. Mindig azt éreztem, hogy ebben a gesztusban egyszerre van benne az, hogy Hajdú a maga részéről szarik más emberek nyomorúságára, és az, hogy annyi pénze van, aminek köszönhetően bármit megtehet. Megbüntetik? Röhögve kifizeti. Nem áll ő törvény fölött, csak a zsebében tartja, ahogy a másik zsebében lapuló mobilban a politikus haverok számait. Az elmúlt napok eseményeinek tükrében azt azonban el kell ismernem, hogy bármennyire felháborítóak is Hajdú parkolásai szokásai, bizonyára nagy önmérsékletet gyakorol olyankor, amikor csak az üres parkolóhelyeket tekinti a sajátjának.”