London két arca: olimpiai önkéntesek és tottenhami fosztogatók

2012. augusztus 15. 08:48

Az olimpiai nyitó- és a záróceremónia a brit kultúra egységét, a kontinuitást kívánta megmutatni. Amíg azonban az a generáció, amelyiknek a Who vagy a Rolling Stones zenélt, nehezen élte meg a pubertást, addig ma lehetetlen felnőni.

2012. augusztus 15. 08:48

„A zavargásokban résztvevők többsége már a politikán túli világban, a hidegháború után nőtt fel. Identitásukat a kábeltévék és az internet által gerjesztett és terjesztett képek, szövegek, stílusok segítségével konstruálják. Nem maradnak évtizedekig egy munkahelyen, végzettségük nem szabja meg karrierútjukat, és diplomájuk önmagában nem is biztosítéka a magas presztízsű munkának. Az Egyesült Királyságban 1998-ban vezették be a tandíjat, az ingatlanok árai meredeken növekedtek a kilencvenes évek óta. A kilátástalanság tehát nem kizárólag a nem fehér, alacsony jövedelmű osztályok sajátja. Az Egyesült Királyságban egyébként sem jelentkeznek olyan integrációs problémák, mint például Németországban, hiszen egyrészt a jelenség sem olyan új, másrészt a szigetország több tapasztalattal is rendelkezik ezen a téren.

Az olimpiai nyitó- és a záróceremónia a brit kultúra egységét, a kontinuitást kívánta megmutatni. Amíg azonban az a generáció, amelyiknek a Who vagy a Rolling Stones zenélt, nehezen élte meg a pubertást, addig ma lehetetlen felnőni. David Bowie folyamatosan változtatta karakterét pályafutása során, a Spice Girls viszont az állandósult infantilizmust jeleníti meg. A háború utáni nemzedék bizonytalanságát az okozta, hogy az anyagi gyarapodás, az általános középosztályosodás révén meggyengültek az osztályidentitások, ezért is alakultak ki az ifjúsági szubkultúrák. A hidegháború után felnőttek azonban a lehetőségek beszűkülését élik meg, ezt pedig a spektákulum és a hedonista fogyasztási kultúra igazán sem feledtetni, sem elfedni nem tudja. A Spaßgesellschaft, azaz az a társadalom, ahol az öröm- és élményszerzés projektje fontosabb, mint a politikai cselekvésé, nem tud valódi választ adni arra a kérdésre, hogyan kezdheti meg valaki önálló életét, miközben a saját lakás álom marad, az anyagi függetlenséget a tandíj finanszírozására felvett hitelek veszélyeztetik, a diplomás fiatal pedig örülhet, ha sikerül megszereznie egy fizetetlen gyakornoki munkahelyet.

Hogy lesz ebből így politikai cselekvés fosztogatás nélkül?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2012. augusztus 15. 09:26
Nem értelek! Egyre többen sóvárognak nálunk valami brithez hasonló alkotmányos monarchia bevezetéséért (aminek természetesen nincs realitása). De igény van rá, tehát az emberek egy jelentős hányada sokkal inkább bukottnak tartja a mi jelenlegi, autokratikus vonásokban jócskán bővelkedő átmeneti demokráciánkat. Véres bűnökben nem volt hiány egyetlen ország történelmében sem. Természetesen, a nagy birodalmaknak több van a rovásán...:)
Válasz erre
0
0
nyugalmazott tanár
2012. augusztus 15. 09:17
Mit akarunk, várunk egy diktatórikus, feudális rendszertől? Nagybrittania uralkodóstól, arisztokratástól egy bukott rendszer. Az álságos pótdemokráciája már nem képes elfedni sok évszázados véres bűneiket.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!