A londoni példa

„A sportban elért sikerek igenis hozzájárulnak egy nemzet önbecsülésének megszilárdulásához, és növelik hírét a világban. És százszorosan, ezerszeresen így van ez az olimpia esetében, amikor nem egy-egy sportág versenyzőinek »erősorrendje« dől el, hanem egy nemzet egész sportéletéről kapunk képet. Azaz nem csak edzésmunkáról, erőnlétről, technikai tudásról, hanem mentalitásról, kultúráról van szó. És van még egy – szerintem – kitüntetett szempont, ami miatt a sport sokkal fontosabb és több, mint egyszerű játék.

A világon egyre inkább így van, de nálunk különösen látszik, hogy az életet leginkább befolyásoló területek, illetve a legszélesebb nyilvánosság szférája sok szempontból mennyire lehangoló képet mutatnak. A politika a mérhetetlen bornírtság, képmutatás, hazudozás, korrupció és hozzá nem értés, a média pedig (különös tekintettel a celebidióták nagy nyilvánosság előtt elkövetett hosszú távú nyálcsorgatására) a döbbenetes műveletlenség, alpári tahóság és ostobaság terepe. És ez a két leginkább fókuszban lévő terület, ennek történéseit ismerik legjobban az emberek, és ezért bizonyos tekintetben ezek szolgálnak példával sokak számára. Amely példák azt üzenik: légy cinikus, amorális, kulturálatlan gazember és/vagy ripők, és sokra fogod vinni az életben.

Na, ennek a lélek- és személyiségromboló mechanizmusnak a százszázalékos ellentéte a sport. Ott csak tehetség révén, óriási erőfeszítéssel, elképesztő mennyiségű munkával lehet eredményt elérni. A sport az a szféra, amelyik rendkívül szilárd erkölcsi alapokra épül, csak a teljesítményt ismeri el, és tiszta körülményeket teremt a versenyzéshez. Ezért képes nagyszerű emberi kvalitásokat felmutató versenyzőket nevelni.”