„Az az érzése támadhatott az embernek az elmúlt napokban, mintha a négy évvel ezelőtti híreket olvasná. A rendkívüli amerikai aszály miatt már-már újabb globális élelmiszerválságot vizionálnak az újságírók és a nemzetközi szervezetek, és természetesen ismét előkerült a bioüzemanyag „bűnrészessége” egy esetleges gabonahiányban. Sajnos úgy tűnik, nem nagyon sikerült közelebb jutni az élelmiszer- és az energiaellátás fenntarthatósága közötti ellentmondás feloldásához. Főleg, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a közlekedési szektor emissziócsökkentésében és az alternatív üzemanyagok utáni hajszában a kukoricából előállított bioetanol a legjobb megoldás.(...)
Megoldás lehet majd persze a második generációs bioüzemanyagokra történő átállás. Hogy ez eddig nem történt meg sok okra vezethető vissza. Egyrészt a helyzet pont olyan, mint az internetes technológiák fejlesztése során látható volt – amíg nem maximalizálják a korai technikai megoldások által nyújtott profitlehetőségeket, addig nem nyúlnak a modernebb megoldásokhoz. Másrészt talán túl sok pénzt invesztáltak már eddig is az első generációs megoldásokba ahhoz, hogy a megtérülés előtt még legalább ugyanennyit öljenek a második generációs termékek előállításába. Hiába ez nem jótékonysági iparág.(...)
És ez már az egész bioüzemanyag kérdést érinti. Vajon nem lehet-e az, hogy a közlekedési szektor energiafelhasználásának és az emisszió-csökkentésére irányuló erőfeszítéseknek csak olyan eszköze a bioüzemanyagok promótálása, mint például a mobiltöltő kihúzására buzdítás az áramfogyasztás mérséklése esetében? Valószínűleg sokkal hatásosabban elérhetőek lennének a fenti célok, ha a településitől állami szintig ésszerűbb lenne a közlekedésszervezés, a logisztikai megoldások összeegyeztetése, vagy éppen a saját házunk tájánál maradva az egyéni közlekedési lehetőségek alaposabb mérlegelése.”