„A romák sem Devecserben, sem másutt nem akarnak olyan jövőt, ahol lehúzott redőnyök mögül kell figyelniük az utcán randalírozó félkatonai szervezeteket, ahol a gerjesztett viszályok családokat tesznek tönkre, a felhergelt, kiábrándult társadalomban származása miatt fordulhat a férj a felesége ellen vagy fordítva. Ahol pszichológusok kezelik a gyerekeket betyárok, gárdisták, verőemberek mocskolódása, fenyegetése miatt. Ahol – Európa szívében, az unió családján belül – a rendőrség tétlenségével legitimizálja a törvénytelenséget.
A magyar állam által elhagyott romák még nem tűzték ki Magyarországon a Cigány Állam megalapításának célját. De formális önvédelmük szervezésének a gondolata – belső viták közepette – már megérett bennük. Az indulatok, a kétségbeesés és a félelmek által életre hívott szervezetek pedig magukban hordozzák a nyílt konfliktusok veszélyét. Jó lenne, ha mindenki a saját szerepét játszaná ebben a régi drámában. A rendőr garantálná a biztonságot, az állampolgár a törvénytisztelő életvitelt. A politika végre szakszerű választ adna a szegénység kihívásaira. A rendet szabadság szülné. A kő pedig nem félnótások markába simulna, hanem házakat építenének belőle.”