„Az itt megjelenő Népszabadság tegnap ezzel a címmel köszöntötte a hazatérő sportolóinkat: »Veszélyben a leendő érmeink«! Igen. Mivel nem tudnak belekötni a londoni szereplésünkbe, de muszáj valamivel és valahogyan elrontaniuk az örömet és a büszkeséget, hát nem egészen öt órával az olimpiai láng kihunyása után azzal állnak elő, hogy majd Rióban nem lesz ennyi érmünk! Meg nagyon nehéz lesz ám! Istenem… És mérhetetlenül fel vannak háborodva, ha idegenszívűnek nevezzük őket. Végül is igazuk van: nem idegen szívűek.
Egyszerűen csak szívtelenek. És ezt a tényt a Népszabadság másik írása sem cáfolja, holott szándéka szerint éppen azt akarja bizonygatni, hogy ők ott, azon az oldalon mennyire toleránsak, és milyen jószívűek. Révész Sándor pengeti ezeket a húrokat, arról értekezvén, hogy »a drukkolás filozófiai probléma«. Hát persze… Erre mondta Móricka, mikor megkérdezte tőle a tanárnő, hogy mikor volt a mohácsi vész: – Tudja, tanárnő, irigylem a problémáit… Révész kolléga ezután belegörnyeszti sunyi tyúkmellét a létezésbe, és imigyen folytatja: »Aki drukkol, valamilyen játszmában a részvevők egyikének sikerét kívánja a másik, illetve a többiek sikerével szemben. Mégpedig anélkül, hogy megvizsgálná, kinek a győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül.« Innen indul Révész kolléga, s innen jut el a végkifejletig, miszerint »Drukkolj az ellenfélnek!« Ez beteg írásának a címe is. S mióta elolvastam, azon töprengek, létezik-e, létezhet-e még egy hely a földgolyón, ahol most, 24 órával az olimpia után ezzel foglalkoznak a lapok.
Legyenek benne biztosak: nem, ilyen hely nincsen több. És legalább megint kiviláglik, hogy itt nincs átjárás. Ez két ország, két világ, két létezés, két múlt, két jelen, két jövő, két minden. Szerencsére holnap barátságos mérkőzést játszunk Izraellel. Révész kolléga jól teszi, ha már most elkezd töprengeni, vajon melyik csapat »győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül«.”
