Nem akarok félni

„Mégis félek. Volt náciparádé korábban is, fura, bosszantó dolog, de fölöslegesnek gondoltam a túlzott tiltakozást, hisz minden civilizált országban vonulgatnak, pofázgatnak, hazamennek. De most már nem lehet ilyen könnyedén. Évről évre többen vannak, erősödnek. Nem csak a Hősök terén az a pár gárdista, hanem akik otthon szurkolnak nekik. (...)

Korábban kocsmai handabandázás folyt, és született néhány hülye pamflet, és egy kis Lebensraum nyomán máris zengett az ég. Ma nem hívják meg a színészt Egerbe, mert büdös zsidó. A fészbukon névvel és arccal álmodoznak új Birkenau-ról a »nem is nácik«. Közpénzből megy a főváros színházában a nyílt zsidóellenes uszítás, és csupán annyit mond rá a főpolgármester, hogy »necces«. Tiszaeszlár a Parlamentben, pogromkísérlet vidéki romák ellen, támadások zsinagógák ellen, zsidók inzultálása az utcán. Ma már a kormány egyik lapjában leírják, hogy lehetetlen a cigányokkal együtt élni, mert olyan a fajtájuk. Hetente kapom a fenyegetéseket, hogy megvernek, eltüntetnek, nemcsak engem, a családomat is. Nekem ne mondjátok, hogy nem kell komolyan venni. Mit kell komolyan venni, ha nem ezt?

Azt mondja Babarczy Eszter méltán nevezetes esszéjében, hogy nem maradhat a baloldal fő üzenete az antifasizmus. Lehet, de engem nem érdekel a baloldal, meg a jobboldal se. Ez a bolond kis ország érdekel, és a magát sirató, önsírját ásó, kegyetlen és elvakult nemzetem, amelynek nem akarom látni a vesztét. Nem akarom rejtegetni a gyerekeimet, meg a másét se. Nem akarok betört kirakatokat, égő autókat, harckocsikat, légószirénát, gettót, de minden jel arra mutat, hogy le van szarva, mit nem akarok, mert ez jön, közeledik, most fordul a sarkon.”