Új mentalitás

„A fiatal aktivisták – és most természetesen nem akarok minőségi különbséget tenni a két csoport között – érdekes folyamatokat indítottak el az utóbbi egy-két évben. Azok a témák, melyeket felvetettek, gyakorlatilag politikai témákká, a közbeszéd részévé váltak. Ezt abból a szempontból tartom nagyon fontosnak, hogy korábban a politikai érdekképviseletre jellemző volt egyfajta defenzív álláspont. Ez abból adódott, mi az, amiből nem szabad engedni, amit meg kell tartani, ami akkor jelentkezik, mikor fennáll a veszélye, réme annak, hogy egy vívmányt a szlovák többség és politikai elit közreműködésével vesztünk el. Ehhez képest feltűnt az aktív joggyakorlás, az aktivisták új kérdéseket feszegetnek, s néha úgy tűnik, mintha már a politika is erre reagálna. Megmutatkozik ez azokban az akciókban, melyek mögött civil aktivisták álltak, és például a nyelvhasználat kérdését érintették, legyen szó a magánvállalkozók, vagy a hivatalos személyek nyelvhasználatáról. Az utóbbi időben a vasúti nyelvhasználat kapcsán történt néhány akció.

Felmerülhet az a kérdés, miért elemzem a fiatal és a tapasztalt aktivisták közötti különbségeket. Ezzel egyetlen célom van, rámutatni, hogy a szlovákiai civil szféra egy sokszínű »képződmény«, rettentően sok szereplője van más-más motivációktól vezérelve, a gyakorlatban azonban mindenki hozzájárul a szlovákiai magyarság kulturális értékeinek fennmaradásához, a közösség gyarapodásához. Komoly jelentőséggel bír, hogy erre a diverzitásra miként tekintenek azok a magyar hatóságok és testületek, amelyek a civil szféra fejlődését is elősegítik, néha pedig módosítják.

Végül szeretném elmondani, hogy ez egy kétoldalú folyamat: a szlovákiai magyar civil szervezetek nem csak kérnek az államtól, hanem adnak is. És meglehetősen értékes dolgokat. A szlovákiai magyarság a kulturális értékek megteremtésével, vagy akár gazdasági téren is hozzájárul Magyarország fejlődéséhez, továbbá van egyetlen tényező, amiről kevés szó esik a mostani világban, holott nagyon sok szónak kéne róla esni. Vannak olyan vívmányaink, melyek nagyon jól kommunikálhatóak Magyarország felé: a helyi sikertörténetek. Magyarországon a közhangulat bizonyos faktorok miatt – melyet most nem szeretnék elemezni – meglehetősen rossz. Van egy általános rossz közérzet, a társadalom problémáit mutatja például, ha egy egyszerű eurovíziós szereplésből azt következtethetjük ki, hogy mindenki Magyarország ellen van.

Sikertörténetek márpedig vannak, és ahhoz, hogy észrevegyük ezeket, egyszerűen át kéne nyúlni a határon túlra, meg kell nézni milyen vívmányok születnek abból adódóan, hogy valaki nem a politikai nézeteket helyezi előtérbe, hanem azt, hogy mindannyian a magyar közösséghez tartozunk. Ez szó szerint az a faja nemzeti összetartozás, ami a bizottság nevében is megjelenik.

Mondanék egy konkrét példát befejezésül. Volt egy olyan eset a vasúti kétnyelvűség ügyében, melynek során civil aktivisták felújítottak egy rozoga vasútállomást és kétnyelvű feliratokat helyeztek el rajta, a szlovák vasúttársaság pedig ezeket a feliratokat köszönte szépen, le is vette. Azzal együtt, hogy a felújítás jól jött nekik. Innentől fogva egy érdekérvényesítő harc vette kezdetét. Viszont érdekes volt, hogy mikor az érintett járaton utaztam, nagyon vegyes közösség ült a vonaton. Ültek ott idősebbek, fiatalabbak egyaránt. Mikor az érintett állomáshoz elértünk, mindenki tudta, miről van szó, az összes utazó elkezdett kifelé tekintgetni, egymással beszélgetni, mosolyogni, olyan spontán flashmob, közösségteremtő erő alakult kik, amivel nagyon ritkán találkozunk. Abban a konkrét pillanatban nagyon jó volt magyarnak lenni. Ez nem az egyetlen alkalom, s úgy érzem, Magyarországnak ebből a szempontból sok tanulnivalója van a kisebbségektől. Ha valamit kérhetnék, az az, hogy járjunk egy fokkal nyitottabb szemmel a világban, hogy ezeket a példákat akár a magyarországi nagyközönséghez is eljuttathassuk, ezek azok a dolgok, melyek a nagybetűs nemzeti összetartozásról szólnak.”