A keresztény tanítással ellenkezik a halálbüntetés

„Az ötödik parancsolat - Ne ölj! - számomra teljesen egyértelmű. Én is hallottam már számos keresztény gondolkodótól, sőt paptól is, hogy a halálbüntetés nem ellenkezik a Szentírással, de meggyőznie senkinek nem sikerült. A »Ne ölj!« parancsolat világos. Jézus Krisztus tanításában kiemelt helyet foglal el a megbocsátás, a kegyelem, az élet szentsége. A Katolikus Egyház tanítása szerint »minden ember élete szent«. Ezzel az érvvel, ezzel a parancsolattal szemben hasonlóan releváns érv meggyőződésem szerint nem hozható fel. A halálbüntetés ellen egyébként XVI. Benedek és II. János Pál pápa is többször felemelte a szavát.

II. János Pál 1995-ben kiadott EVANGELIUM VITAE kezdetű enciklikájában világosan fogalmazott.

Eképpen: »Az emberi élet szent, mert kezdetétől fogva magán hordozza „Isten teremtő cselekvését” és mindig különleges kapcsolatban marad a Teremtővel, egyetlen céljával. Az életnek kezdetétől a végéig egyedül Isten az ura: senki semmilyen körülmények között nem ragadhatja magához az ártatlan emberi élet közvetlen kioltásának jogát. A Ne ölj parancs formája szerint kifejezetten tiltó törvény: megvonja a határt, amit soha nem szabad áthágni. Bennfoglaltan azonban olyan pozitív magatartásra sarkall, amely föltétlenül tiszteli az életet, és elfogadva, megőrizve és elajándékozva gyarapítja azt a szeretet útján.«

Majd ezzel folytatja tovább: »Ebbe a témakörbe tartozik a halálbüntetés kérdése is, melyre vonatkozóan az Egyházban éppúgy, mint a polgári társadalomban egyre erősödik az az irányzat, mely e büntetésfajtának csak nagyon korlátozott alkalmazását vagy teljes eltörlését követeli. A kérdést egy olyan büntetőjog keretében kell mérlegelni, amely egyre inkább illő a személyi méltósághoz s végső soron Istennek az emberre és a társadalomra vonatkozó tervéhez. A büntetésnek ugyanis, amellyel a társadalom sújtja a bűnöst elsődleges célja a bűn által okozott rendbontás helyreállítása.«

Végül így szól: »A közhatalomnak meg kell torolnia a személyi és közösségi jogok megsértését azáltal, hogy a vétkesre a bűnténnyel arányos büntetést ró, ami föltétele annak, hogy visszanyerhesse szabadságának gyakorlását. A hatalom így éri el célját, ti. hogy megvédje a közrendet és a személyek biztonságát, ugyanakkor ösztönözze és segítse a bűnöst a megjavulásban. Nyilvánvaló, hogy éppen e célok elérése érdekében a büntetés mibenlétét és mértékét gondosan kell mérlegelni és eldöntetni, s a legsúlyosabbat, a halálbüntetést csak végső esetben szabad alkalmazni, amikor a társadalom megvédése más módokon nem lehetséges. Ma azonban, amikor a büntetőjog egyre fejlettebb, ilyen esetek nagyon ritkák, ha egyáltalán előfordulnak. Minden esetben érvényben marad az új Katekizmusban kimondott elv, mely szerint ha a vérontás nélküli eszközök elegendőek ahhoz, hogy az emberi életet a támadó ellen megvédjék, és a közrendet s az emberek biztonságát megőrizzék, a hatóságok ezekkel az eszközökkel éljenek, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét föltételeinek és jobban illenek az emberi személy méltóságához.«”