„Megint egy szürreális napra ébredtem. Mintha az Arkham elmegyógyintézet lakói költöznének be az életembe, akiknek az a rögeszméjük, hogy én vagyok a Sötét Lovag, akit le kell vadászni.
A Helyi Téma újságírója azzal hív föl ma délelőtt, hogy meg tudom-e erősíteni, hogy az egyik kollégáját »kettes típusú, nyomulós zsidó«-nak neveztem, és ezért nem nyilatkoztam neki. Mondom, hogy nem tudom megerősíteni, de megragadnám az alkalmat, hogy beszéljek ezzel az újságíróval. Hívja már ide, hadd mondja a fülembe, hányas típusú zsidóztam le! Azt válaszolja, hogy nincs itt a »kolléga«. Mondom, hogy akkor adja meg a nevét meg a számát, felhívom és tisztázzuk, mit hazudozik. Erre azt válaszolja, hogy nem adja ki a forrását. A forrását! Akit állítólag én lezsidóztam, tehát nyilván ismerem. Vagy legalább a nevét tudnom kéne, hiszen telefonon beszéltem vele. És ő nem adja ki! Újra felteszi a kérdést: cáfolom? Persze, cáfolom. Bár az még mindig nem világos, hogy a »kettes típusú, nyomulós zsidó«, az mit is jelent? Hol nézhetek utána? És az normális, hogy a Helyi Téma újságírója úgy csinál, mintha a legelemibb dolog lenne azt tudni, hogy mit jelet a »kettes típusú, nyomulós zsidó«?
Ebben az országban az antiszemita- meg a zsidókártya nem csak a két legerősebb lap a pakliban, hanem a pakli fele ezekből a lapokból áll. És minden percben valahol valaki kiteríti a lapjait. A barbárság, a másik megsemmisítésének (halálbüntetés, antiszemitázás stb.) igénye olyan zsigerien van jelen a közgondolkodásban, ahogy a szexi fekete latex meg a közveszélyes pszichopátia a Batman-trilógiában.