A kilátástalan győzelem

„Az Alkotmánybíróság a 2011. június 29-én benyújtott és 2012 januárjában megismételt, megerősített, fenntartott indítvány tárgyában több mint egy év elteltével, csak 2012. július 16-án hozta meg a határozatot és a bírák kényszernyugdíjazása alkotmányellenesnek minősítette.

Senkinek ne legyenek kétségei, ez nem volt egy bátor tett, a döntés meghozatala akár ilyen, vagy olyan tartalommal, az Alkotmánybíróság kötelessége volt, sőt, ezt előbb kellett volna megtennie, ez is kötelessége lett volna. Az első pillanattól nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényi rendelkezésről ugyanis nem lehetett nem megállapítani ezt, mert ellenkező esetben a taláros testület a hazai és külföldi szakmai körökben is közröhej tárgyává vált volna. Ez a különvélemények szakmai színvonalából is következően (egyet leszámítva, Dr. Lenkovics Barnabásét) minden olvasó számára világos. Ezért végső megoldásként maradt a határozat meghozatalának minél későbbi időpontra való elodázása azért, hogy az eredmény, a bírák kirúgása ne legyen megváltoztatható. Az Alkotmánybíróság összességében és végső soron megtette ezt a szívességet a politikának, és a végeredmény tükrében ma már teljesen mindegy, hogy ez acsarkodva, fogcsikorgatva történt, vagy sem.

Megtörtént, visszavonhatatlanul. Komolytalan azt feltételezni, hogy az Alkotmánybíróság június 30-a és július 16-a közötti pár napban világosodott meg, és ekkor hasított villámként belé az a felismerés, hogy itt bizony alkotmánysértés történt. Tudták ezt már június 30-a előtt is, hiszen a jogkérdés pofonegyszerű, de kivártak, mert a politikának az állt érdekében, hogy a kettőszázhetvennégy most érintett bíróból kettőszázhuszonnyolcnak június 30-án megpecsételődjön a sorsa és egy alkotmányellenes törvény folytán ekkor megszűnjön a szolgálati jogviszonya.”