Háttal a civil társadalomnak

A kormányok, illetve az állam demokratikusságának legkézenfekvőbb szempontrendszeréről gyakran megfeledkezünk, és maguk a kormányok ezt a feledékenységünket alaposan kihasználják. Pedig épp ebben különbözne egy kormány, illetve a közhatalom mondjuk egy cég menedzsmentjétől, hogy alapvető kötelessége képviselni a civil társadalom számára fontos ügyeket, értékeket, nem utolsó sorban pedig az ország civil társadalma által létrehozott értékeket nemzetközi fórumokon, ahol kizárólag kormányok lehetnek jogalanyok. Ráadásul a civil értékek képviselete lényegében pártfüggetlen mércéje a kormányzás és az állam demokratikusságának.

Érdemes a nemrég zárult Rio +20 fenntarthatósági ENSZ csúcs konkrét példáján megvizsgálni, miről is lenne szó. Különös hangsúlyt kapott ez a példa azáltal, hogy Áder János köztársasági elnöki munkássága középpontjába a civil értékek képviseletét állította, majd elvállalta a magyar delegáció vezetését egy kifejezetten civil alapértékeket középpontba állító témában rendezett ENSZ csúcson, ami egyben első igazán meghatározó nemzetközi bemutatkozása is volt az új köztársasági elnöknek. Ugyan összehívott egy előzetes ötpárti tanácskozást a Sándor palotába Rio-ügyben, de vajon kimerül a civil ökopolitika a pártok számára épp fontos témákban? Aligha. A sajtóban folyt sikerpropaganda hátterébe pillantva nem épp szívderítő képet látunk.

Gyakorlatilag egy szó sem esett a riói csúcs legjelentősebb magyar eredményéről, hogy az ENSZ főtitkár kinevez egy Jövő Nemzedékekért felelős különmegbízottat („Special Envoy for Future Generations”), vagyis a magyar világprecedensként létrehozott jövő nemzedékek ombudsmani intézménye nemzetközi szinten is megvalósul. Sok év kemény civil aktivista munkájának és a magyar ökopolitikai kreativitásnak világraszóló eredménye ez. Ehhez képest furcsa, hogy aki ezért a legtöbbet tette és aki az első jövő nemzedékekért felelős ombudsman volt a világon, Dr Fülöp Sándor nem a magyar delegációval ment Rióba.

Az új kormányzati intézményrendszer átalakításával gyakorlatilag önmaga helyettesévé fokozták le, és az ombudsman státust névleg is elvették tőle (kormánybiztos-helyettessé degradálva), mert a kósza hírek szerint a kormányfőt zavarta egy ilyen kerékkötő státus a rendszerben… 

A sajtóban folyó riói sikerpropaganda középpontjában a kormányfő által prioritásként megjelölt víz témája állt. No de pontosan miről is van szó? Hogy a magyar delegáció felvetette: nálunk rendezzék a víznek szentelt következő ENSZ csúcsot? Egy rendezvényszervező cég számára ezt talán sikerként lehetne elkönyvelni, de persze csak akkor, ha az ENSZ mondja ki, és nem mi javasoljuk… Ha netán konkrétumok után kutatunk a témában, kénytelenek vagyunk szembenézni a pőre tényekkel. Szinte semmi, illetve inkább kínos dolgok derülnek ki: fenntarthatónak aligha mondható vízmű-projektek jó pénzért Szaúd-Arábiában, a Víz Barátai csoport megalakítása olyan jelentős országokkal mint Tádzsikisztán… Ha ehhez hozzátesszük a magyar vízügy enyhén sztálinista intézményi örökségét és azt, hogy nemzetközi bíróság előtt Magyarország van a legrégebbi pere vizes témában Bős-Nagymaros miatt, akkor nem túl jól jövünk ki ebből, ha valaki a konkrét tartalomra is kíváncsi az öncélú sikerpropaganda mögött. Joggal kérdezhetnénk, akkor milyen alapon álltunk az ENSZ fórumon a világ színe elé ilyen nyakig vizesen? Csupán azért, mert a kormányfő ezt a prioritást jelölte ki? Egyébként igaz, hogy világszerte a víz egyre fontosabb stratégiai kérdés és a Kárpát-medencében is nyilvánvalóan központi kérdés, de ezért még kár kétes vízügyi konkrétumok miatt háttérbe szorítani mindazt, ami valóban felkeltette az ENSZ érdeklődését a magyar ökopolitikában és valódi sikerekhez is vezetett.

Nem csak a több éves zöld ombudsmani munka mára beért első globális gyümölcseiről van szó. Az idén hazánkból elindult világjogi kezdeményezést hivatalosan csupán egy genfi székhelyű, ENSZ-ben akkreditált civil szervezet képviselte Rióban (mint a képen látható póló-feliratuk is mutatja). Pedig a magyar delegáció időben megkapta a javaslatot, és a riói csúcs fő koordinátora Brice Lalonde is soron kívül válaszolva jelezte, hogy jelentős érdeklődéssel várják javaslatunkat, amihez csak annyi kellett volna, hogy a magyar delegáció hivatalosan is képviselje ezt a civil kezdeményezést. Szegény jó Brice Lalonde valószínűleg nem tudta, hogy egy kezdeményezés legfőbb bűne nálunk az, ha civil. Nem épp bocsánatos bűn.

Még a konzervatív és jobboldali értékek legfeltétlenebb hívei sem vitathatják, hogy a civil értékek képviselete tekintetében a kormány és általában a magyar állam teljesítménye nagyon szerény, ami akkor is meghatározó demokrácia-deficit (és vitathatatlan tény), ha egyébként valaki a kormányt, a kormányfőt vagy az államfőt hazánk érdekeinek leghitelesebb képviselőjének tartja. Akármilyen bölcs egy államférfi, azért mégsem ő maga az ország és kizárt, hogy egyedül képes lenne mindent végigvinni, vagy akár csak átlátni és eldönteni. Na de még ha valamilyen csoda folytán olyan bölcs volna egy kádi (vagy nevezzük akárhogy bölcs vezérünket), hogy ő speciel tényleg mindenhez mindenkinél jobban ért és végig is vinné, ennek jogi keretei akkor is csupán egy abszolút monarchiában adottak. Demokratikus jogállami keretek között viszont még akkor is kutya kötelessége az őt megválasztó civil társadalom képviselete, ha emez alkalmasint épp kevésbé bölcsen intézné dolgait mint ő maga. Ez pont ilyen egyszerű.

Ha eddig nem állt volna össze a riói kép, vegyünk hozzá még egy önmagában érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak tűnő tényt: a delegáció szakmai vezetését valamiért nem a környezetvédelmi tárcát vezető Illés Zoltánra bízták, sőt: ő nem is szerepelt a delegációban, pedig legalább jól beszél angolul, nemzetközileg elismert szakember a témában, és civil aktivistaként is tekintélyes személyiség, akinek szakmai hitelességét még a politikailag ellenérdekelt pártokban sem szokták elvitatni… talán éppen ezért nem küldték Rióba és ezért vették el tőle korábban a vízügyet? Mert civilként is túlságosan hiteles, ami – megint egyszer – nem tűnik bocsánatos bűnnek a kétharmados kormányzás szempontrendszerében?

Hiányzik még a panorámából a civil értékek külföldi képviseletének egyik meghatározó akadálya, a külügyi szervek ténykedése, mely apparátus szellemi öröksége a vízügynél nem kevésbé terhelt pártállami elemekkel, illetve sajátnak ritkán nevezhető érdekek kiszolgálásának történelmi hagyományaival. Ha a többi minisztérium szakmai szűrőjén épp átmenne valami világraszóló civil kezdeményezésünk, percig se aggódjunk: a külügy végül szinte biztosan elszabotálná. Ha másért nem, hát azért, mert túl sok a munkájuk. Ne nagyon kérdezzük meg konkrétabban, hogy mi. Nyilván épp elég feladatot ad uniós és NATO-tagságunk.

Rio civil mérlege konkrét illusztrációja egy átfogó problémának: egy kormányzás úgy képzeli el a demokráciát, mintha ők mennének elöl, valami élcsapatként, háttal a civil társadalomnak. Nem fog menni. Ha máshonnan nem, „a Párttal a néppel egy az utunk” rendszerének történelmi kudarcából tudhatnánk. Országot, sőt: jól működő államot is csak a civil társadalom tud építeni. Ha hagyják.