Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Ma Magyarországon, komolyan vehető lapnál nincs újságírói vagy szerkesztői állás – sem az online, sem az offline piacon.
„Ma Magyarországon, komolyan vehető lapnál nincs újságírói vagy szerkesztői állás – sem az online, sem az offline piacon. A külsős munkák elfogytak, a különféle újságíró iskolák képzései a vicc kategóriába tartoznak. Akit egyszer elbocsátanak, nemhogy állást, de külsős munkát sem talál, mivel a kiadók a belsősökre terhelik (fizetésük keretein belül) a korábban külsősöknek kiadott pluszmunkákat. Van olyan vidéki lapcsalád, ahol az újságíróknak értékesítőknek is kell lenniük, ha meg akarják tartani állásukat, ami borzasztó.
Újságíró bárkiből lehet, aki jól ír, nem hülye, és helyén van a szíve (bár ennek az ellenkezője is igaz). Aki ma újságíróként kívánja magát definiálni, annak viszont teljesen mindegy, hogy milyen platformon dolgozik. Lehet ez a Facebook, a Tumblr, egy szerkesztőség, vagy a saját blogja. Hivatásos újságíróként viszont kizárólag a három piacvezető online lapnál fog tudni megélni Magyarországon. A vegetáló nyomtatott lapok ugyanis sehol nem vesznek fel kezdőket, feltéve, ha nem vagy csókosa valakinek.”