Az önállósítás karanténba zárta nemzeti művészetünket

2012. július 17. 10:52

Egy, a múltjára valamit is adó nemzet számára az egykori királyi palota jelenlegi állapota elfogadhatatlan. Interjú.

2012. július 17. 10:52
Baán László
hvg.hu

„hvg.hu: A tervek szerint az 56-sok terén épül fel az új múzeumi negyed. Ez szükségszerűen érinti az eddigi tér szerkezetét. Hírlik, hogy az emlékmű is áldozatul eshet. Elkészült-e a pontos tervrajza az épülő negyednek?

B.L.: Hogy a térszerkezet miképpen módosul az öt új épület elhelyezését és a szükséges közlekedési, parkolási fejlesztések végrehajtását követően, az a következő egy év során dől el. Pontos elhelyezési tervrajz is csak ekkor készülhet és ennek keretében lesz döntés az 56-os emlékműről is. Áldozatul semmiképpen nem fog esni – legfeljebb, ha szükséges, áthelyezésre kerül. Ez egy kiváló emlékmű, amely ugyan nem figuratív, hanem absztrakt formanyelven jeleníti meg a forradalom eszméjét, de azt nemesen és kristálytisztán. Mivel a forradalom maga sem nem személy, sem nem tárgy, hanem egy fogalom, éppen ezért annak emlékműve megalkotásakor különösképpen adekvát az absztrakt formanyelvének használata, még ha ez Magyarországon a vizuális kultúra oktatásának sajnálatosan alacsony szintje miatt, sokak számára még korántsem könnyen értelmezhető.

hvg.hu: Korábban szó volt az Andrássy út néhány épületének bevonásáról is. Úgy tűnik, ezzel kapcsolatban sok még a bizonytalanság.

B.L.: 2013. szeptember 30-áig kell letenni a kormány asztalára a koncepciót, melynek részleteit illetően nincs több bizonytalanság, mint ami egy ilyen folyamat során teljesen természetes. Nem azért kaptam kétéves megbízatást a múzeumi negyed koncepciójának elkészítésére, hogy egy eleve minden pontjában előre rögzített elképzelést erőltessek végig. Az Andrássy út épületeiről egyébként nem a múzeumi negyed, hanem az Andrássy-negyed Szőcs Géza által meghirdetett projektjének keretében esett szó. Az egy sokkal tágabb földrajzi- és időhorizontú városrendezési elképzelés, amely tekintetében nincs hatásköri illetékességem.

hvg.hu: Mi történik a megüresedett múzeumok épületeivel?

B.L.: A tervek szerint 2018-ra készül el a múzeumi negyed, az akkor felszabaduló épületek hasznosításáról még van idő gondolkodni. A Kúria épületéről már most lehet tudni, hogy az - eredeti céljának megfelelően - visszakerül bírósági célú hasznosításba. A Nemzeti Galériának otthont adó egykori palotaépület jövőbeli sorsa pedig abból a koncepcióból derülhet majd ki, amelyet Zumbok Ferenc miniszteri biztos készít a Vár egészének hosszú távú hasznosításáról. Személyes véleményem az, hogy egy, a múltjára valamit is adó nemzet számára az egykori királyi palota jelenlegi állapota elfogadhatatlan. Magyarországon kívül Európában nincs egyetlen olyan ország sem, ahol az esetlegesen háborús károkat szenvedett, vagy akár földig lerombolt királyi palotát ne állították volna helyre az elmúlt évtizedekben. Mindenütt úgy gondolták hogy a nemzeti identitás egyik kiemelt jelképének helyreállítása közcél- s ennek Magyarországon is így kellene lennie. Nálunk Európa egyik legfényesebb királyi palotájából, amelynek a leghosszabb egybefüggő teremsora volt valamennyi társa közül a kontinensen, ma egyetlen szoba sem látható eredeti vagy rekonstruált  állapotában. Amennyiben a Kormány a Palota történeti állapotának rekonstrukciója mellett dönt, ahogy például azt annak idején a lengyelek tették, az nálunk is legalább három kormányzati ciklust átívelő, azaz nemzeti konszenzust igénylő munka lesz. Az, hogy a rekonstrukciót követően kormányzati funkció kerülne az épületegyüttesbe, teljesen megalapozatlan híresztelés, hiszen az ott korábban sose volt. Ami a történelmi tradícióból következik – akárcsak Bécsben vagy Prágában – az az államelnöki hivatal elhelyezése, és az épület nagyobbik hányadának nyilvános palotamúzeumként való működése. Ami pedig a Ludvig Múzeumnak a MÜPA-ban otthont adó épületszárnyat illeti, amely egyébként eredetileg a 4M, vagyis a Modern Magyar Művészeti Múzeum számára  épült, biztos nem lesz hiány ötletekben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2012. július 17. 12:30
"Egy, a múltjára valamit is adó nemzet számára az egykori királyi palota jelenlegi állapota elfogadhatatlan" Ez a mondat, sajnos, igaz és kerek. Tényleg agyrém, hogy 70 évvel a háború után még mindig nincs rendesen felújítva (például a nyílászárok katasztrofálisan nem illenek az épülethez). A belül lévő vasszerkezetű lépcső meg egy panelházban is szégyen lenne.
kjkj945
2012. július 17. 11:01
.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!