Hatékony védelem

„Kellemetlen helyzetbe hozta magát az Alkotmánybíróság a munkaügyi perekben hozzá érkezett indokolás nélküli felmentési ügyek elbírálásának megtagadásával: azután döntött a testület arról, hogy nem fordítja a felmentettek javára a folyamatban lévő ügyeket, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága a K. M. C. kontra Magyarország ügyben egy indokolás nélkül felmentett panaszos kérelmére elmarasztalta hazánkat.

Itt ráadásul nem valami nehéz megítélésű ügy tartalmi mérlegelésben van a különbség: az AB – részben éppen a strasbourgi gyakorlatra hivatkozó – korábbi, a kormánytisztviselői, majd a köztisztviselői törvény vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítő döntései ugyanúgy megállapították, hogy az indokolási kötelezettség hiánya kizárja a döntés hatékony bírósági felülvizsgálatát, így sérti a bírói jogvédelemhez való jogot, mint tette azt most az Emberi Jogi Bíróság. Ráadásul Strasbourg is kitér az érvelésében a magyar alkotmánybírósági döntésekre, így tartalmilag akkora az összhang, mint két egymás cikkét egyetértően hivatkozó professor emeritus között. (...)

Végül –­ és szerintünk ez a legfontosabb tanulsága az ügynek – nagyon veszélyes úton indult el az AB. A hozzá benyújtható alkotmányjogi panaszok és bírói kezdeményezések rendszere elvileg összeállhatna egy olyan rendszerré, ami képes az egyedi ügyek mindegyikében orvosolni a sérelmet. Az ilyen rendszereket az Emberi Jogi Bíróság is el szokta fogadni hatékony jogorvoslatnak, azaz ő maga addig nem nyúl hozzá az ügyhöz, amíg abban a tagállami alkotmánybíróság nem döntött. Ez kulcsfontosságú, hisz a megkerülhetetlenség adhatja meg az AB eljárásainak igazi súlyát. Ha viszont komoly ügyekben a kezdeteknél egyértelművé tesszük, hogy nem vagyunk képesek elvégezni a munkát, akkor ebben nehezen reménykedhetünk: így bizony Strasbourgban születnek majd meg azok a döntések, amelyeket mi magunk is meghozhattunk volna, »alapjogvédelmi szuverenitásunk« pedig csorbát szenved…”