Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással

2012. június 15. 17:52

Remélem, Mesterházy tudni fogja a kötelességét, ha kiderülne, hogy a tettesek netán most is csak holmi fémtolvajok voltak.

2012. június 15. 17:52

Amilyen egyértelmű a Schweitzer-ügy megítélése, olyan kétesélyes a pár napra rá történt eset kimenetele. A hírek szerint letörték és elvitték a nagykanizsai zsidó hitközség udvarán található menóra fémágait. Bár az elkövetőkről egyelőre semmit nem tudni, az ügyben megszólaló Mesterházy Attila a közleményének már a címével - Ide vezet a Fidesz összekacsintása a szélsőségekkel - sietett ítéletet hirdetni. Holott a zsinagógában nem ez az első betörés - korábban ellopták már a csillárt és a perselyeket is -, de antiszemita indíték eddig még sohasem merült fel.

Az MSZP elnöke helyében ezért vártam volna picit, mielőtt farkast kiáltok. Hiszen 2005-ben is hányan vetődtek árnyékra, amikor a Mortimer kontra Patai József ügyben rasszizmust orrontottak, aztán szégyenszemre kiderült, hogy a cigány sértettet egy kötözködő, ugyancsak roma fiatalember szúrta meg karddal.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

A most elvitt 160 centi magas bronz gyertyatartó darabjai egyébként testvérek között is megérnek jó pár tízezrest. Remélem, Mesterházy tudni fogja a kötelességét, ha kiderülne, hogy a tettesek netán most is csak holmi fémtolvajok voltak. Nem gondolok nagy dolgokra. Megteszi egy mea culpa is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. június 16. 13:56
" Mesterházy tudni fogja a kötelességét, ha kiderülne, hogy a tettesek netán most is csak holmi fémtolvajok voltak. Nem gondolok nagy dolgokra. Megteszi egy mea culpa is.” Mea culpa, csak a római katolikusok szoktak!!
Válasz erre
0
0
tewton
2012. június 16. 13:46
a jobbik által felkeltett, és orbán által jobboldalról támogatott antiszemizmus maga mászott be a kerítésen. csak most a náci grafitik helyett naggyon ravaszul csak legallyazott egy szinesfém tárgyat, hogy egy másik genetikusan ártatlan közösségre terelje a gyanút.
Válasz erre
0
0
bohocugyi allamtitkar
2012. június 16. 10:42
ugyanmar szilardka csak megdolgozik a penzeert. szaros gatya mosdatasa, garanciaval: heti valasz!
Válasz erre
0
0
mr.Marcang
2012. június 16. 08:31
Ezektől én már semmit sem várok.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!